Keresés
Close this search box.

Iskolába megyek!

//

Indul az új tanév, szeptemberben ismét sok elsőosztályos kezdi el az iskolát. A szülők többségét foglalkoztatja, hogy 6 éves gyermekük tényleg iskolaérett-e, vajon elég felkészülten ül-e be az iskolapadba.

Az iskolaérettségig eljutni hosszú fejlődési folyamat eredménye, melyre érdemes már óvodáskorban játékosan készülni. Számos felmérés mutatja, hogy a legtöbbet azzal segítünk, ha gyermekünket hagyjuk szabadon játszani, illetve játékos eszközökkel észrevétlenül fejlesztjük őket.

A gyerekek figyelme a tanórán kezdetben kb. csak 20 percig köthető le. Ezért érdemes olyan fejlesztőjátékokat választanunk, melyekkel megerősíthetjük a koncentrációt, a logikai gondolkodást. Fontos, hogy a felkészítés a gyermek számára sikerélményt jelentsen, és közben önállósága és kézügyessége is fejlődjön.

Hatéves korra a gyermek általában

  • irányítani tudja cselekedeteit,
  • tudatában van saját aktuális érzelmi állapotának,
  • kortárscsoportjában baráti kapcsolatai vannak,
  • közösségi viselkedésére jellemző a kölcsönösség.

Az iskolaérettség időszakára a fontos szabályok betartása természetes számára.

Önkontrollja erősödik, képes gátolni a mozgását, az érzelmek kinyilvánítását, a válaszadást. Önálló akarattal vesz részt a közösségi életben.

Lassan tudatára ébred képességeinek, ami növeli önbizalmát, melyet a szülőknek feltétlenül támogatniuk kell! Mondjuk ki, hogy bízunk az okosságában, ügyességében! Kifejezhetjük ugyan szomorúságunkat egy rosszul sikerült dolgozat kapcsán, de bűntudatot semmiképp ne keltsünk benne! Inkább segítsünk jobban felkészülni a következőre! A 6 éves gyerekek általában még nem tudnak önállóan tanulni, szükségük van a felnőttre, hogy hosszabban oda tudjanak figyelni.

Iskola után feltétlenül biztosítsunk otthon szabad játékidőt, hogy a napközbeni benyomások eközben feldolgozásra kerülhessenek. Azzal is segítünk, ha meghallgatjuk, ha otthon mesélhet az iskolában történtekről, átéltekről.

Forrás: koragyermekkor.hu

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!