A tanulási nehézség és az alacsonyabb IQ lehetséges oka

//

Vizsgálatok szerint az élet korai szakaszában kialakult vashiány komoly következményekkel járhat: a csecsemőkorukban vashiányos gyerekeknél később számolási és írási nehézségek, figyelemzavar, beilleszkedési problémák alakulhatnak ki. Hogyan ismerhetjük fel és előzhetjük meg e komoly gondok kialakulását?

Az agy fejlődése csecsemőkorban a legerőteljesebb. Az idegek megfelelő kialakulásához csecsemő‑ és kisgyermekkorban napi 0,6–1,2 mg/kg vas szükséges. Ennek hiányában hosszú távú károsodással, aszociális interakció zavaraival, tanulási és emocionális problémákkal kell számolni.

Ráadásul a súlyos vashiány következtében kialakult károsodások nem visszafordíthatók! A szervezetben létrejött negatív hatásokat a vas utólagos pótlásával már nem tudjuk megszüntetni, csak a további károsodást lehet így megelőzni. Ezt igazolja a Nutrition Reviews folyóiratban közölt korábbi vizsgálat is, melyben a kutatók leírják, hogy a csecsemőkori súlyos vashiányos vérszegénységgel később kezelt gyerekeknek 10 éves korukban számolási és írási nehézségei, figyelemzavara és beilleszkedési problémái voltak.

Kulcs: az időbeni felismerés

A súlyos következmények csak azzal előzhetők meg, ha a vashiányt idejében kezeltetjük. A Pediatrics folyóiratban megjelent korábbi vizsgálat szerint azok a 12–23 hónap közötti kisgyerekek, akiknél a vashiányos vérszegénység enyhébb formában jelentkezett és 3 hónapon belül kezelték, semmiféle maradandó károsodást nem szenvedtek el. Ezzel szemben a súlyosan vérszegény csoport tagjainál – habár a kezelés hatására a vashiány megszűnt – a motoros és mentális teszt eredményei, bár különböző mértékben, de elmaradtak a nem vashiányos kontrollcsoporthoz képest.

Árulkodó tünetek

A vashiány kedvezőtlenül hat a mozgás‑ és a szellemi fejlődésre, így a szülők általában akkor kezdenek gyanakodni, amikor a gyermeknél tartós fáradékonyságot, izomgyengeséget, a súlyfejlődés megtorpanását észlelik. A vashiány szintén kedvezőtlenül hat a problémamegoldó képességre és az IQ‑ra, ráadásul ezek a gyerekek többet betegeskednek, mert fokozódik a fertőzésekre való hajlam is.

Megelőzés csecsemőkortól

A nagymértékű és hosszabb ideig fennálló vashiányos állapot évek múlva is hátrány jelent a gyerekek számára, ezért fontos a mielőbbi felismerés és azonnali kezelés.

A megelőzésben elsőrendű a helyes táplálkozás.tehéntej 1 éves kor alatti, nagyobb mennyiségű (napi 4 dl‑t meghaladó) fogyasztása egyértelműen növeli a vashiány kockázatát, mivel a kalcium gátolja a vas felszívódását.

Anyatej hiányában ezért kizárólag a gyermek életkorának megfelelő tápszert, tejpótló italt adjunk.

A késői és nem megfelelő hozzátáplálás szintén növeli a vashiány kockázatát: 6 hónapos kor után az anyatejes gyermeknél is szükséges a hozzátáplálás.

A válogatós gyerek

Időnként minden gyereknek vannak kedvenc fogásai, ám ha hosszabb ideje válogatós és csak pár ételt fogyaszt, akkor az egyoldalú táplálkozás miatt bárkinél kialakulhat tápanyag‑ és így vashiány is.

Ilyen esetben is szükséges a vaspótlás, melyet mindig az életkornak megfelelő mennyiségben adjunk, mert a túladagolás is káros lehet.

Pótlás esetén mindig számítsuk be a napi adagba az étkezések során bevitt mennyiséget!

Dr. Polgár Marianne PhD
gyermekgyógyász, gasztroenterológus főorvos
Allergiaközpont

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

ParaMedica
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.