A régi emberek ilyenkor serényen dolgoztak a földeken, örültek a derűs időnek, a legfőbb kérdés az volt, szépen hajt‑e a vetés és mikor hajtsák ki a teheneket legelni. Napjainkban nagyon más a fókusz!
► Szó nincs nagy közös legeltetésről, inkább az a kérdés, kinek maradhat életben a tehene.
► A földművelő számolgatja, hogy a megélhetés mellett marad‑e még annyi, hogy befizesse a megemelkedett adókat.
► Drukkol a család, hogy ha már megszűnt a közeli kórház és rendelő, talán sikerül időben eljutni a távolabbi szülészetre, amikor a menyüknél eljön az idő.
► A gyerekeket, unokákat a városba küldik, hátha ott jobb a megélhetés, esetleg hosszú keresés, sok interjú után találnak valamilyen munkát, amiből az albérletet fizessék.
► Talán a gyereknek ősztől még marad tanára az iskolában, ha a nyugdíjas pedagógus elvállal még egy évet.
► Közben a nagyszülők titkon attól félnek, nehogy a nagyobb unoka külföldön találjon jobb egyetemet, mert sosem fogják látni.
► Mi lesz, ha végül az egész család a szűkös megélhetés miatt elhagyja az országot, ki fog akkor segíteni nekik, amikor rászorulnak öreg napjaikban?
► Csak nehogy betegek legyenek és kórházba kerüljenek! Hiszen alig van orvos és a nővér is kevés, a rájuk jutó rengeteg betegből nem mindenkit tudnak megmenteni, ami érthető. Ráadásul a kórházi fertőzések, rezisztens baktériumok nem válogatnak!
Persze sokaktól hallják, hogy arra sincs pénz, hogy megfelelően fertőtlenítsenek – ezért a növekvő esetszám. Így hogyan juthatna a kórházi számítástechnikai rendszerek szükséges karbantartására, fejlesztésére?
Emiatt kellett februárban az időpontra érkező betegek óriási tömegében rengeteget várniuk, azt mondták nekik: nem működik a „rendszer”!
Ebben lehet valami.
Na, de tavasz van, szép idő, napsütés, virágok, madárdal, akkor örüljünk!
Hogy is áll az emberek elégedettségi és boldogságszintje?
Az év legszebb időszakában ezeknek a csúcson kellene lennie – mindez régen normális és természetes volt.
Most, ha körülnézünk, többnyire túlhajszolt, munkával, feladatokkal túlterhelt, gyakran több ember munkáját végző, csalódott, elégedetlen, fáradt, esetleg kilátástalan helyzetben lévő embereket látunk.
Az ő boldogságszintjük nagyon mélyen van, bár visszaemlékezve sokan elmondják: régen ez nem így volt. Nem tudni, milyen régre emlékeznek vissza.
Vannak persze kivételek, mint mindenhol. Léteznek ennél jóval magasabb boldogságszinttel élő emberek is.
Szerencsére egyre többen ébrednek rá, hogy ne várjanak máshonnan segítséget, jobb, ha saját kezükbe veszik testi‑lelki egészségük karbantartását, helyreállítását.
Ehhez igyekszünk magazinunk cikkeivel a lehető legtöbb segítséget, információt nyújtani.
Fontos lehet még, hogy ne bonyolítsuk, hanem próbáljuk egyszerűsíteni a dolgokat! Némi tájékozódás után mindenki tudja, érzi, mi a jó, a fontos, az értékes számára. Menjünk ebbe az irányba! Őrizzük meg és gyarapítsuk ezeket az értékeket, ami viszont nem kell, nem fontos, annak ne adjunk teret, mondjunk rá egyértelmű nemet! Életünket, hétköznapjainkat az igenek és nemek mentén egyszerűsítve talán gyorsabban eljutunk az általunk vágyott boldogságszintre.
Derűs tavaszt, sikeres egészségmegőrzést és boldogságszint‑emelkedést kívánok minden kedves Olvasónknak!
Illésné Hoffer Adrienne
