Keresés
Close this search box.

A térd sérülései és betegségei

//

Az emberi térdízület a törzsfejlődés egyik legfiatalabb képződménye. Az emlősök közül az ember az egyetlen, aki 180o-ig ki tudja nyújtani térdét. Még az emberszabású majmok is hajlított térddel járnak, ami nagyon fárasztó, így két lábon nem is tudnak jelentős távolságot megtenni, időnként a kezükre is támaszkodnak.

Első, nyújtott térddel, két lábon járó ősünk Lucy, az előember volt. A 90-100cm magas hölgy Etiópiában élt, egyik ligetes részről a másikra ballagott a szavannán, miközben kezével, kövek segítségével feltörte a ragadozók elejtette állatok koponyáját és velős csontjait. Növényi tápláléka mellett a velő biztosította számára az energia-gazdag élelemforrást.

Térdünk a legemberibb testrészünk, hiszen a két lábon járás miatt felszabadult kezeink használata tette lehetővé agyunk fejlődését. Az emberi térd, talán azért, mert még csak 3 millió éves, nagyon sérülékeny, bonyolult szerkezet. Idősebb korban, vagy kevés mozgás hatására a térdízület gyengül, a térd instabillá, sérülékennyé válik. Az igen gyakori térdízületi kopások egyik oka a többszöri, nem szakszerűen kezelt térdsérülés.

Az ízületek alkati lazasága esetén a térdízület például 180o-on jóval túlnyújtható, ami sérülésekhez, későbbi ízületi fájdalmakhoz vezethet. Az ilyen gyermekek, fiatalok persze igen hajlékonyak, így sportként gyakran választanak balettot, szertornát, művészi tornát, ami a túl hajlékony ízületeket tovább terheli. A megoldás inkább a jó izomzat kialakítása lenne, ami stabilizálja a laza ízületeket. Esetenként, különösen fokozott igénybevételkor, a laza térd, boka vagy csukló ízületeket ajánlott különleges tapasszal rögzíteni.

Fiatal korban gyakoriak az ún. reaktív arthritisek, melyeket a genetikailag erre hajlamos egyénekben bizonyos bél-, illetve húgyivarszervi betegségeket okozó kórokozók közvetetten váltanak ki. Az egyik leggyakoribb a Chlamydia trachomatis, mely főleg fiatal, szabados szexuális életű nőket betegít meg, húgycsőgyulladást, fogyást, méhkörüli gyulladást, esetleg meddőséget is okozva.

A Bechterew-betegség ugyancsak az ún. HLA-B27 szöveti antigénnel rendelkező fiatal férfiakon jelentkezik. Kiváltó oka ismeretlen, a gerincet teszi fájdalmasan merevvé, mozgáskorlátozottá, de térdízületi gyulladással is társulhat. E csoportba tartozik a pikkelysömörhöz csatlakozó ízületi gyulladás is.

Ma már fiatalokon sem ritka a térdízületi kopás, az arthrosis. Térdízületi sérülések, túlterhelés, a fejlődési rendellenességek, anyagcsere betegségek (pl. cukorbetegség) is hajlamosíthatnak rá. A leggyakoribb ok azonban az elhízás. Sok a túlsúlyos fiatal, és ezek 20%-ának már fáj a térde, pedig 5kg súlycsökkenés 50%-kal csökkentené a panaszok kialakulását. A zsírszövetben különböző porckárosító fehérjék, hormonszerű anyagok termelődnek, melyek a kéz, az ujjak arthrosisát is gyakoribbá teszik.

A magyar gyerekek átlag napi 4-5 órát töltenek a televízió előtt, messze a legtöbbet Európában. Megfelelő testmozgással, jó fizikai állapottal nemcsak a kövérség, a sérülések és a porckopás, de a szív- és érrendszeri betegségek, a csontritkulás is elkerülhető, sőt a rák is nagyrészt megelőzhető. A Csont és Ízület Évtizede 2000-2010 szeretné elérni, hogy a tönkremenő ízületek számának várható növekedését legalább 25%-ban megelőzhessük.

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!