Mit jelent a fenti a kis idézet az elmeműködés törvényeinek tükrében?
„Ha egy gondolat betölt, áthat és ural, akkor az megvalósulni igyekszik, amennyiben ez emberileg lehetséges.” – tanította Emil Coué a hozzáforduló betegeknek, és bíztatta őket, hogy gyakorolják szorgalmasan a „Minden nap minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok.” formulát (Emil Coué: Elméd gyógyító hatalma), hogy egészségük és életük jobbra forduljon. Módszerével több ezer emberen segítet.
Amennyiben a képzelet és az akarat között ellentmondás van, akkor mindig a képzeleti tartalmak győznek. Ezért ne akarjunk görcsösen, elkeseredetten semmilyen változást, inkább képzeljük el annak megvalósulását, és a siker nem marad el. Így van ez a párkapcsolatok esetében is. Szeretnénk boldogan élni, de félünk, hogy a párunk félrelép, iszik, nem törődik velünk, stb. Mi is játszódik le ekkor az elménkben?
Görcsösen igyekszünk megmenteni kapcsolatunkat, de elménk mélyén, a képzeletünkben megjelenik a félelem – „Én itt mindent megteszek, ő meg biztos éppen mással van.” – vagy – „A szívem, lelkem kiteszem, de egyszerűen nem lehet vele beszélni, nem érti meg, mire vágyom, mire lenne szükségem.” – sőt – „Nincs is semmi közös bennünk, van értelme ennek az egésznek?”. Így a félelmeinkkel megteremtjük a valóságot, hiszen az akarat és képzelet párharcában mindig a képzelet győz, az fogja betölteni, uralni elménket. Ami pedig uralja a gondolatainkat, az pedig elindul a megvalósulás útján.
Cuoé módszerét továbbfejlesztve, és a pozitív gondolkodás misztériumát kissé átírva alapozódott meg a Képzeletkontroll tanfolyam, mely elsőnek mondja ki, hogy az, amit a pozitív gondolkodás ígért, nem egészen igaz.
A pozitívnak tartott gondolatok két típusba sorolhatók:
1. típus: derűs emléket, kellemes érzést ébresztő gondolatok, azaz lelki kulcsok.
2. típus: rossz emléket és érzést idéző gondolatok, azaz lelki vírusok.
A lelki vírusok pszichológiai és fizikai sérülések fájdalmas emlékét (pl. a szeretet elvesztését) bolygatják. Amikor lelki vírusokat ejtünk ki, és programozás formájában ismételgetünk, a betegség veszélyét szabadítjuk magunkra. Vigyázat! Pozitív gondolatok is lehetnek lelki vírusok. A „karácsonyi depressziós” számára például épp a „szeretet”, a „béke” és az „együttlét” szavak lehetnek lelki vírusok, ezért gyógyító célú programozásra tökéletesen alkalmatlanok.
Lelki kulcsok – A biokémiai kutatások eredményei szerint életünk boldog pillanataiban testünket azonnal elözönlik a gyógyító kémiai vegyületek. Ha e kellemes perceket csupán emlék formájában idézzük fel, testünk már akkor is hasonló öngyógyító, sejtregeneráló folyamatokat indít el. A gyógyításhoz használt kifejezések olyanok, mint az ébresztőóra, felébresztik a szóhoz kapcsolódó örömteli élményeket. Ezek a szavak a lelki kulcsok.
Párkapcsolatuk kialakítására, javítására sokan alkalmaznak pozitív gondolkodás technikákat, ám ezek gyakran nem vezetnek eredményre. Elfelejtik ugyanis, hogy nem csak a pozitívnak vélt szavak között bújhatnak meg lelki vírusok, hanem a mentális képekben is. Ezért érdemes minden programozásra szánt elképzelést tesztelni, hogy az valóban a kívánt hatást váltja-e ki.
Emellett még sokféle gyakorlattal segíthetjük a jó, gyógyító párkapcsolat kialakítását, ezek közül két témát emelnék ki:
1. Még a kapcsolat elején tisztázzuk igényeinket, hogy később nem vessék a szemünkre, hogy nem is tudták, mit szeretnénk, mi a jó nekünk, s mi is el tudjuk dönteni, képesek vagyunk-e biztosítani, amit a másik szeretne.
2. Mi az a két kerülendő viselkedés, amely biztosan megöli a szerelmi kapcsolatokat?