TV kontra gyermekagy
Néhány évvel ezelőtt a neurobiológusok még úgy gondolták, hogy az agyban a genetikai programok automatikusan létrehozzák az összes kapcsolatot.
Ma már tudjuk, hogy hosszú távon csak olyan kapcsolatok jönnek létre, amelyek rendszeresen aktiválódnak, azaz, amit nem használunk, az elsorvad. Az agyban lévő legfontosabb neurális áramkörök kialakításához a gyerekeknek elsősorban arra van szükségük, hogy megtapasztalják saját testüket.
Csak az tudja kognitív képességeit kibontakoztatni, akiben kialakul a megfelelő testérzet.
Már vannak olyan tanulmányok, melyek bizonyítják: azok az alsó tagozatos gyerekek, akik jók matekból, különösen jól tudnak egyensúlyozni is, hiszen a háromdimenziós és absztrakt gondolkodáshoz szükséges feltételeket a test egyensúlyban tartásának tanulása teremti meg.
Amint egy gyerek a tévé előtt ül, nem érzi többé a testét. Nem mászik, nem ugrál, nem egyensúlyoz – azaz nem a testének tanulásával tölti az időt. Talán meglepő, hogy az egyik legcsodálatosabb testtanulási gyakorlat az éneklés.
Eközben ugyanis a gyermek agyának olyan virtuóz módon kell a hangszalagokat modulálnia, hogy hajszálpontosan a megfelelő hang jöjjön ki. Ez a lehető legjobb finommotoros gyakorlat, ugyanakkor ez a feltétele a későbbi, nagyon differenciált gondolkodásmódnak is. Csoportosan vagy kórusban énekelve, a gyermek megtanulhat alkalmazkodni a többiekhez – ami a szociális kompetencia egyik alapvető feltétele.
Ráadásul, ma már neurobiológiai tény, hogy felszabadult éneklés közben az agy nem képes félelemérzéseket mobilizálni. (Ezért vált évezredes szokássá, hogy az ember gyakran énekel, amikor sötét pincében vagy erdőben jár.) Az agyunk csak akkor tud megtanulni valamit, ha az új benyomásokat egy olyan – már meglévő – mintához kapcsolhatja hozzá, ami a korábbi aktív tapasztalatok által jön létre. Ezzel szemben a tévéfilmek nézésében rendkívül nehéz aktívan, kreatívan közreműködni. Ezért is lenne fontos, hogy a gyerekek a beiskolázás előtt a lehető legkevesebb időt töltsék tévékészülék vagy számítógép előtt. A tévézéssel szemben az olvasás csak látszólag passzív, valójában agytechnikailag rengeteg dolog történik közben. Amit a gyerek agya elolvasott, (vagy szüleitől mese formájában – élő szóval – meghallgatott), az megjelenik „lelki szemei” előtt. Mindez hihetetlen fantázia-teljesítmény: fekete-fehér betűkből egy élő, mozgalmas, színes képvilágot megalkotni. Ezzel szemben még egy Harry Potter film sem ér semmit: mielőtt bekapcsolhatná az ember a fantáziáját, máris ott a következő kép. Valójában csak az viszi előrébb az embert, amiért saját maga megdolgozott.
Az agy számára a valódi kihívások, kalandok a döntőek. A nagypapával pecázni, apával kisházat építeni egy fára, vagy megmászni egy hegyet. A kalandok tettek mindnyájunkat erőssé. Ma már az idegtudósok bizonyítani is tudják az összefüggést: a gyerekeknek életük során minél több kihívással kell megbirkózniuk ahhoz, hogy az agyukban létrejöhessenek a legfontosabb hálózatok. A gyerekeknek tehát szükségük van egy olyan világra, amelyben az interaktivitásnak igen nagy szerep jut. Mégpedig nem a virtualitás, hanem a reális élet összefüggéseiben!
Különösen veszélyes, hogy a digitális médiát arra használják a gyerekek, hogy az alapvető szükségleteiket kielégítsél. Az egyik: tartozni akarok valahová. A másik: teljesíteni akarok valamit. Az első szükségletben a kötődés, a másodikban a szabadság iránti vágy fejeződik ki.
A fiatalok elsősorban attól szenvednek a mi társadalmunkban, hogy csak ritkán van lehetőségük arra, hogy valamilyen, számukra fontos területen teljesíthessenek. Nem találnak igazi feladatokat, melyek fejlődésükben erősíthetnék őket – pedig épp ezek segítségével építik fel a gyerekek az önképüket, az identitásukat.
Az iskolások jelentős része szorongva megy iskolába. Nem csoda, hiszen természetes mozgásigényüket és figyelmi kapacitásukat (kb. 20 perc a 45 perces órákhoz képest) teljes mértékben figyelmen kívül hagyják, s emellett még a teljesítménykényszerrel is meg kell küzdeniük.
Az így keletkező belső feszültség, stresszállapot immunszupresszív hatású, nem csodálhatjuk tehát, hogy a tanév előre haladtával immunrendszerük gyengül. Egymást követik a különböző vírusos és bakteriális fertőzések, betegségek. A nátha és influenza könnyen terjed az osztályban a hasonló terheléssel élő „sorstársak” között.
A szülők a gyermekek ellenálló képességének növelésével, vitaminokkal és egyéb természetes módszerekkel csökkenthetik ezeket az ártalmakat, ám érdemes figyelmet szentelni a feszültség levezetésre is. A közösségi és családi élmények; a sport és egyéb aktív kikapcsolódási formák; a szeretetteli érintések, ölelések mind növelik a gyermekek pszichés ellenálló képességét, egyben erősítik immunrendszerüket is.
Nagyon fontos, hogy a szülők segítsenek a hatékony feszültségkezelő módszerek kialakításában, hiszen ennek hiányában a gyerekek olyan eszközökhöz nyúlnak, amihez könnyen hozzáférnek. A dohányzás, az alkoholfogyasztás és más, számukra káros szerek mellett, a több órányi számítógépes játék sem a legjobb megoldás. A computer gyakran a frusztráció leépítésének eszközéül szolgál. Azáltal, hogy helytállnak a virtuális világok kínálta kalandokban, szörnyeket mészárolnak le és győztesekké válnak, kiutat találnak a tehetetlenségből, a felhalmozódó agresszióból.
Az így szerzett tapasztalatok azonban egy olyan világra vonatkoznak, amely a valóságban nem létezik. Neurobiológiai szempontból ez végzetes: a gyerek olyan élethelyzetekre edzi az agyát, amelyek csak a képernyőn fordulnak elő. A fiataloknak, akik idejük jelentős részét virtuális kommunikációval (pl. chateléssel) töltik, szükségszerűen elsorvadnak a szociális kapcsolatai, és romlik testérzékelésük is.
A szülők reagáljanak rá, ha azt tapasztalják, hogy a gyerek inkább a számítógép előtt ül, mintsem odakinn futkározna, s a többiekkel játszana – tehát nem elégíti ki természetes szükségleteit. Tiltások helyett érdemes inkább olyan, a reális világból jövő kihívásokat kínálni a gyerekeknek, melyeknek azok meg is tudnak felelni. Kalandokat, váratlan eseményeket, meglepő, sőt akár még „veszélyes” helyzeteket is, melyeket a gyerek legyőzhet, hogy aztán ezektől edződjék. Sok szülő küzdősportokra, sátoros-kirándulásos nyaralásra, „túlélő táborba” íratja be csemetéjét, vagy kisebb gyerekek gondozását bízza rá. Másokon az segít, ha idős embereket taníthat a számítógép és az internet használatára.
Találjunk mindenképp olyan feladatot a gyerekeknek, amely számukra motiváló, nehéz és hosszantartó, s a végén megélhetik a siker örömét. Az a jele annak, hogy a gyerek igazi feladatot oldott meg, hogy ilyenkor nincs szüksége külső dicséretre, jól elvan egymaga is. Fontos, hogy az agy érése szempontjából meghatározó években a szülők a reális tapasztalati világ széles spektrumát nyújtsák gyermekeiknek sokrétű mozgási és közös problémamegoldási lehetőségekkel.
Azok a gyerekek viszont, akik a computervilágba merülnek el, megtapasztalhatják, hogy agyuk optimálisan alkalmazkodik az őket ért ingerekhez: bizonyos részei – használat híján – teljesen elkorcsosulnak, más területek viszont fejlettebbek lesznek: a folyamatos billentyűzethasználat hatására például, megnő az ujjak minél gyorsabb mozgatásáért felelős régió. Már csak az a kérdés: hosszú távon fejlődésnek tekinthetők-e ezek a változások?
(Forrás: Gerald Hütlerrel készített interjú, Élet és Tudomány, 2009/13.)
Illés Szilvia
pszichológus
konzultáció: 06/30-388-0653
illessz@gmail.com
