Évezredek óta az emberi közösségek, hordák, törzsek, nagycsaládok vezetését az öregek vagy „bölcsek tanácsára” bízták. Ezek a tapasztalt, sokat megélt idősek hoztak felelős döntéseket, melyek az egész közösség életét, fennmaradását meghatározták. Nagy tisztelet övezte őket, véleményüket minden fontos kérdésben kikérték, tanácsaikat meghallgatták, megszívlelték.
Mindenki tudta, hogy ezen idősek élettapasztalata, felhalmozott ismeretanyaga, bölcsessége hatalmas érték az egész közösség számára.
E pótolhatatlan értékek napjainkban – főként a fejlett nyugati társadalmakban – elveszni látszanak.
Igaz, az elmúlt 50 évben egyre gyorsuló élettempó, változó életstílus, informatikai forradalom, ezzel összefüggő oktatási reform a régiek tudására, életbölcsességére már sokkal kevésbé épít. Nincs szükség „a bölcsek tanácsára”! Az idő eljárt felettük! Csak a természeti népek, a modern világtól elzárt közösségek őrzik a régi rendet, s benne köztiszteletben álló öregjeiket. Nekik – furcsa módon – még „helyén van az eszük”, így tudnak is segíteni.
A világ rendjének változásával, az idősek bölcsessége iránti igény csökkenésével párhuzamosan, ténylegesen csökken is, illetve gyakran semmibe vész az átadható bölcsesség.
Fokozatosan kiürül a fejekben az emlékek tárháza, ám ezzel mindannyiunk emlékei szegényednek, kevesbednek!
A „bölcsek tanácsának” tagjai napjainkban – egyre fiatalabb korban – önmagukról, életükről, múltjukról és a környező világról egyre kevesebbre emlékező, kiszolgáltatott demensek, akiket idősotthonokban gondoznak és pelenkáznak. Minél nyugatabbra megyünk, annál inkább erősödik e tendencia, annál gyakoribb és annál fiatalabb korban jelentkezik e betegség. A Nyugat-Európában dolgozó nagy számú magyar idősgondozó elmondása szerint alig találkoznak időseknél más betegséggel, mint a szellemi leépüléssel.
Mi történik velünk?
Nemcsak velük, hanem mindannyiunkkal, hiszen mi is leszünk idősek.
Mit rontottunk el?
Mit csináltunk jobban akár 100 évvel ezelőtt is, amikor még nem söpört végig a nyugati világon az elbutulás-járvány?
A demencia a rák mellett az egyik legintenzívebben kutatott terület. Számos teória és kutatási eredmény áll rendelkezésünkre sokféle javallattal.
Amit már tudunk: teljesen igaz a régi „jó pap holtig tanul” mondás, soha ne hagyjuk abba a tanulást! Agyunk életünk során folyamatosan változik, s már a 40-es életévek során leépülésnek indul, ha csak „automatikus üzemmódban” használjuk, csak az addig megtanultakat alkalmazzuk rutinszerűen a hétköznapokban, s nem sajátítunk el újabb készségeket, melyek egyes agyterületek fejlődését eredményezik.
Életmódunkban a tanulás mellett az étrend is kiemelt jelentőségű, ahol az újabb ajánlások szerint javasolt elhagynunk a glutént és a finomított szénhidrátokat, s ezzel testsúlyunkat is csökkenteni. Szintén kockázati tényező az inzulinrezisztencia, a cukorbetegség, a metabolikus szindróma, a rossz fogak és egyéb gyulladások a szervezetben. Ezek megfelelő kezelése mellett nem hagyható ki a napi 7-8 óra alvás, a rendszeres edzés és stresszoldás, illetve szervezetünk vitamin-, ásványi anyag és nyomelemhiányának mielőbbi felszámolása.
Tegyük meg a tőlünk telhetőt, bízzunk a tudomány további fejlődésében, addig is rendszeres agytornával őrizzük szellemi frissességünket – erre nyáron talán több lehetőségünk lesz, hiszen akár a vízparton, akár a hegyekben lehet sportolni, de keresztrejtvényt fejteni is!
Derűs nyarat kívánunk!
a Paramedica
