Lassítsunk!
Gondolatok az időgazdálkodásról
Vannak, akik úgy használják ki maximálisan az idejüket , hogy adott intervallumba a lehető legtöbbet belesűrítik: hajszolják a programokat, szoros határidőkre tagolják a heteket, hónapokat, ügyes beosztással élnek, a barátaikkal is előre egyeztetik a találkozókat, kerülik a spontaneitást. Egyszerre több dolgot csinálnak: vezetés közben hangoskönyvet hallgatnak, a gyerek mellett a játszótéren válaszolják meg az e-maileket. Ez is egy megoldás.
A számításba azonban gyakran hiba csúszik: sokat készültem rá, sikerült is remek prezentációt tartanom, a főnököm meg van elégedve, viszont elfelejtettem a házassági évfordulónkat. Eljutottam a könyvbemutatóra, ha sietek, még a koncertről sem maradok le, de ha véletlenül van egy szabad estém, nem tudok mit kezdeni magammal, szerencse, hogy kéznél van a telefon. Ha a gyerek épp most akar papírhajót hajtogatni, az már igazán nincs betervezve, szerencsére ott a mesefilm az interneten, amíg azt nézi, nyugtom van.
A felgyorsult tempó miatt alig vesszük észre a fontos pillanatokat. Felszínesen éljük életünket, csak nagy vonalakban emlékszünk, mi hogyan is történt, és nem győzünk csodálkozni, hogy rohan az idő.
Ha összehasonlítjuk magunkat másokkal, esetleg irigyen szemléljük, mennyivel tartalmasabb, érdekesebb az ő életük, ha félünk, hogy nem maradtunk-e le, nem vitték-e ők többre, nem tartanak-e előrébb a karrierjükben, s aggódunk, hátha nem használtunk ki minden lehetőséget, eközben észre sem vesszük, hogy szinte menekülünk, nehogy magunkra maradjunk – a gondolatainkkal.
Könnyen belátható, hogy az időgazdálkodásban való egyszerűsítés egyet jelent a lassítással. A mostani tempó ellentmond biológiai meghatározottságunknak, testünk nem tud alkalmazkodni a modern, városi lét felfokozott elvárásaihoz, a rohanás, a stressz rombolja az egészséget, szívpanaszokat okoz, de rontja a teljesítményt is.
A hajsza nagy vesztesei a gyerekek. A szülők kevés időt töltenek velük, nem beszélgetnek, nem barkácsolnak együtt, nem hancúroznak. Amellett, hogy így bensőséges kapcsolatot is nehéz kialakítani, az elmulasztott együtt töltött idő következménye, hogy egyre több a figyelemzavaros, diszlexiás, neurotikus gyerek. Az óvó néni figyelme, amit a kicsik huszad-harmincadmagukkal kapnak, kevés, hogy ezt a hiányt kitöltse. A gyerekek nincsenek döntési helyzetben, de egy életre megpecsételődik a sorsuk.
Ha igazán meg akarjuk élni a pillanatokat, el kell döntenünk, mi fontos igazán. Néha csak a nagy traumák döbbentenek rá arra, hogy addig lényeges dolgok mellett mentünk el az adott pillanatban látványos, később viszont értéktelennek tűnő sikerekért.
Ha időt akarunk nyerni, az egységnyi időt nem túlzsúfolni, inkább megbecsülni érdemes.
Lehet, hogy a legtöbb, amit magunknak vagy másoknak adhatunk, a figyelmünk és az időnk. Aki ezt megvalósítja, az a saját lehetőségein belül megélheti a teljes életet a mában, és – bónuszként – nem az elszalasztott esélyeken rágódik, nem kerget ábrándokat, s talán nem retteg a jövőtől sem.
Molnár Edit
természetes gyógymód terapeuta
Forrás: tenyek-tevhitek.hu,
a teljes cikk a modernkoripaleo.hu oldalon olvasható.
