Keresés
Close this search box.

Húzd meg, ereszd meg!

//

Tudomásom szerint a stressz szót először a fémiparban használták a fém alkatrészek hosszú időn át tartó nagy terhelése, anyagának elfáradása miatt bekövetkező ún. „fáradásos stressztörés” kapcsán. Tudjuk, hogy a repülőgépeket bizonyos repülési óraszám után leselejtezik még akkor is, ha amúgy minden tökéletesen működik rajtuk. Repülés közben ugyanis a szárny tövében hatalmas erők ébrednek, emiatt egy idő múlva az alumínium-ötvözet „elfárad”, s a szárny letörhet, ami repülés közben nem túl szerencsés…

Hasonló a helyzet az emberi szervezettel is, amely egy ideig jól bírja a feszültséget – a stresszt –, ám a rendszer fárad, s látszólag a semmiből csap le „mennykőként” a szívinfarktus, az agyvérzés vagy a daganatos betegség. Ezeket a kórképeket persze nem csupán a tartós feszültség okozza, de kialakulásukhoz bizonyítottan hozzájárul.

Mit tehetünk a feszültség ellen? Szív- és érrendszerünket, mozgásszerveinket karbantartó rendszeres testmozgásunk – mellékhatásként – lelki feszültségünk jelentős részét is levezeti. Emellett a nevetés, különösen a rendszeres jóganevetés is rengeteg feszültséget tud oldani, nem csoda hát, hogy Magyarországon is gombamód szaporodnak az ún. „hahotaklubok”. A tartós feszültségnek azonban egyetlen igazán természetes és hatékony ellenszere van, ez pedig a lazítás avagy relaxáció, ami logikus is, hisz egy állandóan feszülő dolgot érdemes időnként ellazítani, nehogy elszakadjon. „Húzd meg, ereszd meg!”

Az orvosegyetemen a hetvenes években még azt tanultam, hogy csak két alapvető élettani állapot létezik: az ember vagy alszik, vagy ébren van. Azóta kiderült, hogy a kettő között létezik egy harmadik, relaxált (ellazult) állapot is. A világ leghíresebb orvosi egyetemén, a Harvardon dolgozó dr. Herbert Benson professzor vizsgálta meg először, mi minden történik szervezetünkben a mély ellazulás állapotában.

Kiderült, hogy már 5 perc után az alábbi, rendkívül jelentős, kivétel nélkül pozitív élettani változások mutatkoznak (ezért érdemes legalább 10-20 percet relaxálnunk):

Mérések szerint 20 perc relaxálás annyi stresszt vezet le szervezetünkből, mint 3-5 óra alvás! (Ne akarjuk azonban az éjszakai alvást relaxálással helyettesíteni!)

Costa Ricában (Közép-Amerika Svájca) az egészségügyi minisztérium megbízásából több éves vizsgálatban négy relaxációs módszert hasonlítottak össze. A versenyből magasan a Silva-féle agykontroll metódusa került ki győztesen, amely nálunk egy négynapos tanfolyamon, vagy a „Gyógyíthatsz” című könyvből, esetleg a „Gyógyulj meg!” című hangfelvétel segítségével sajátítható el.

Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy ha csak egy tanácsot adhatnék az egészség megőrzéséhez vagy visszaszerzéséhez, akkor mi lenne az, ezt felelném: tanulj meg lazítani! Megjegyzem, ezt már Hofi Géza is tudta és hirdette…

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!