Ma már a csontvelői őssejt-transzplantáció számos rosszindulatú vérképző betegség, súlyos vérszegénységek bizonyos formái, egyes immunhiányos állapotok, autoimmun betegségek, anyagcserezavarok esetén gyógyulást eredményezhet.
Ez az eljárás az őssejteknek azon tulajdonságán alapul, hogy akár idegen szervezetbe bejuttatva is (a csontvelő átültetések nagy részénél más személyből, lehetőleg közeli rokonból származó őssejteket használnak) képesek megtapadni, elvándorolni a szervezet azon helyére, ahol nagy szükség van rájuk, és jelen esetben vér-, valamint immunsejtté átalakulni.
Az őssejt-beültetés lényege, hogy a beteg csontvelejét, vérképző és immunrendszerét a beavatkozás előtt teljesen megsemmisítik. Ezt követően egészséges őssejteket juttatnak a beteg érpályájába. Innen a sejtek a csontvelőbe vándorolnak, mert onnan kapják az ún. „hívójelet”, vagyis ott van rájuk a legnagyobb szükség. Az őssejteknek ezt a vándorlását „homing”, azaz hazatalálás jelenségének nevezik. A csontvelőben megtelepedve szaporodásnak indulnak és differenciálódnak, így hozva létre az új vérképző- és immunrendszert.
1989-ben új őssejt-forrásként a köldökzsinórvért alkalmazták, s még abban az évben elvégezték vele az első sikeres transzplantációt. A különböző eredetű őssejtek gyógyászati felhasználásával ma már külön tudományág, a regenerációs medicina foglalkozik. Ennek kutatási és alkalmazási területe kiterjed az embrionális őssejtekből származó működő szövetek előállítására, valamint a szöveti őssejtek izolálására és szaporítására. A biotechnológiai ipar angol nyelvterületen kialakult egyik ága, a „tissue engineering” (szövettervezés) olyan élő protézisek előállításával foglalkozik, melyek segítségével szívbillentyűk, ízületek, porckorongok „gyárthatók”, melyek beültetve átvehetik a beteg szervek funkcióját.
Az embrionális őssejtekkel történő kutatások és kísérletezések számos etikai és morális problémát vetnek fel. Az agy, a vesék, a tüdők, a szívizom és gyakorlatilag valamennyi szervünk az embrionális fejlődés egy szigorúan meghatározott, korai szakaszában alakul ki, és felnőtt korban nem tartalmaznak a regenerációhoz elégséges számú őssejtet. Károsodásuk ezért kiterjedt hegesedéshez, szövet-átépüléshez és súlyos funkciókieséshez vezet. Mivel az embrionális őssejtekből származó élő protézisek alkalmazása etikai szempontból erősen vitatott kérdés, fokozódik a törekvés a felnőtt őssejtek hasznosítására.
Manapság nagy sajtóvisszhangja van a többek között Kínában is alkalmazott terápiás eljárásnak, melynek során köldökzsinór vérből származó őssejteket juttatnak a sérült szervbe, a gerincfolyadékba, vagy az érpályába. Gyakorlatilag más személy köldökzsinór véréből kinyerik az őssejteket, majd ezeket koncentrált formában juttatják be a test különböző helyeire. A köldökzsinórvér őssejtjeinek beültetésekor a szöveti összeférhetőség kisebb eltérései tolerálhatók, ennek eredményeként nagyobb valószínűséggel alkalmazhatók más személy gyógyításában is. A köldökzsinórvérben lévő immunsejtek ugyanis még éretlenek, ezért kisebb az esélye annak, hogy megtámadják a gazdaszervezetet, azaz a beteget. Az orvosi szakma részben elzárkózik ezen eljárásoktól, mert mégis csak egy idegen személy sejtjeit juttatják be a beteg testébe, nem kellően dokumentált formában.
Felnőtt korban az őssejtek a szervezet számos szövetében megtalálhatók. A felnőtt szervezetben a szöveti őssejtek biztosítják az élet során a folyamatosan használódó szöveteink állandó újraképződését. Egy-egy szöveti őssejtnek nagyon sokféle döntést kell hoznia a szervezetben. Az első és legfontosabb, hogy életben maradjon-e, azaz szükség van-e rá, vagy elpusztuljon? Ha életben marad, milyen életutat válasszon? Osztódás vagy differenciálódás, helyben maradás vagy elvándorlás? Mi legyen az osztódás során keletkező leánysejtek sorsa? Továbblépjenek-e a fejlődésben (differenciálódás), vagy őrizzék meg „saját mindenre képes esélyüket” (önfenntartás)? A döntéseikkel mindig meg kell felelniük az adott szövet és az egész szervezet igényeinek.
Az őssejtek test szerte potenciális alapjául szolgálhatnának a regenerációs folyamatoknak. Intenzív kutatások folynak a sejtvesztéssel járó kórképek (szívinfarktus, stroke, gerincvelő-sérülés, stb.) sejtutánpótlását megoldó terápiás lehetőségek kidolgozására. Ez elméleti síkon, a betegséget kiváltó ok megszüntetésével, befolyásolásával járhatna. Azaz visszaépülne az elhalt szívizom, funkcionálisan működő ideg- és gliasejtekkel népesülne be a sérült agyszövet, újra mozgathatóvá válna a bénult végtag. Az elmúlt néhány év kísérletei azt mutatták, hogy az egyes szövetekben található és izolálható őssejtek a szervezetbe visszajuttatva különböző sejtekké, szövetekké képesek differenciálódni.
Így jutottunk el az őssejtek terápiás felhasználásának egy újabb lehetőségéhez, mikor is nem idegen, hanem saját felnőtt őssejteket juttatnak a sérült, regenerálni kívánt szervbe.
2005-ben a világon harmadikként, Magyarországon is elvégezték az első saját őssejt-beültetést az Országos Kardiológiai Intézetben. Szívinfarktust szenvedett nőbetegtől csontvelői őssejteket nyertek, majd ezeket katéteren keresztül a koszorúsereken át bejutatták arra a szívterületre, ahol az infarktus kialakult. Ezek az őssejtek át tudnak alakulni kis kapilláris sejtekké, így biztosítják a vérellátást, másrészt képesek szívizomsejtekké is alakulni. A páciensnél az elhalt szívterület sokkal kisebb lett, s a szív működése, ereje is jelentősen javult.
Azt is kimutatták, hogy kortól függetlenül minél több az őssejt a szervezetben, annál jobb az egészségi állapot. Tomada professzor szívbetegeket vizsgált. Mindenkinél megmérte a keringésben lévő őssejtek számát. Azt találta, hogy azon betegek, akiknek az őssejt száma magasabb volt, gyorsabban és eredményesebben gyógyultak, szemben azokkal, akiknek az őssejt szintjük alacsonyabb volt. Gyakorlatilag az őssejt szint a legjobb jelzője a keringési rendszer állapotának. Jobb, mint a koleszterin, a vérnyomás, a vércukor, stb. – amit kardiovaszkuláris rizikóként ismerünk.
Őssejt-fokozók segítségével lehetőségünk nyílik a saját szervezetünkben keringő őssejtek számának növelésére, ami fokozza a regenerációs készséget, csökkenti az öregedéssel járó problémákat, funkciókieséseket, javítja az életkilátásokat, csökkenti a betegségek rizikóját. Ezt a hatást egy olyan mechanizmus biztosítja, amely fokozza az őssejtek osztódását a csontvelőben; segíti ezen őssejtek kibocsátását a csontvelőből a vérbe; megkönnyíti az őssejtek mozgását a vérben; segíti a problémás területek azonosítását; javítja a beépülést a szövetekbe; s ott fokozza az őssejtek osztódását, illetve segíti a megfelelő specifikus sejtté való alakulásukat.
Figyelembe véve a korábban részletezett őssejt-terápiás felhasználási módokat, az őssejt-fokozók kiváló alternatívát nyújtanak a gyógyulni vágyóknak, hiszen nem ütközik etikai problémákba, alkalmazása nem igényel semmilyen orvosi, technikai hátteret, teljesen természetes hatóanyagtartalmának köszönhetően, mellékhatásoktól mentes, és ami nem utolsó szempont, minden eddigi őssejt-terápiás lehetőségnél jelentősen olcsóbb.
Dr. Tóth Géza
belgyógyász szakorvos
