Keresés
Close this search box.

Óvatosan a mobiltelefonokkal!

//

Az agysebészek többsége nem használ mobilt, vagy ha használ is, akkor azt testétől távol tartva, kihangosítóval vagy fülhallgatóval teszi. Vajon miért?

Dr. Stowel, az USA közismert atomtudósa munkatársaival megállapította, hogy az agyhullámok nemcsak mérhetők, de a térbe ,,kisugárzódnak”, és a rádióhullámokhoz hasonló működést mutatnak.

A mobiltelefonok szintén rádiójeleket és elektromágneses mezőt bocsátanak ki, ezek pedig áthatolnak az agyon is, amit műszeres mérés mellett vérkristály-analízisessel is bizonyítani tudunk. Ennek egyik hatása lehet a vér-agy gát működésének megzavarása, melynek többek között számos neuro-degeneratív probléma lehet a következménye.

A magzatok és a gyermekek koponyája még fejletlen, ezért kevésbé védi az agyat, mint a felnőtteké. Így még jobban ki vannak téve az elektromágneses sugárzások egészségkárosító hatásainak, mint a szüleik. Nemcsak a mobilok, de az MP3-lejátszók és minden olyan szerkezet, amely fejhallgatóval hallgatható, körültekintést igényel.

A heildelbergi orvosegyetem néhai kutatója, Prof. Dr. Varga András nemcsak orvosi, hanem elektromérnöki doktorátussal is rendelkezik, egyben igazságügyi szakértő is volt. A cikk végén hivatkozott könyveiben tudományos kísérletekkel igazolta az elektromágneses frekvenciák (EMF) egészségkárosító hatásait. Kutatásai bizonyítják, hogy a mobiltelefon nemcsak akkor árt, amikor épp beszélünk valakivel, hanem akkor is, ha be van kapcsolva, és csak vételkész helyzetben van. Ilyenkor ugyanis 2 másodpercenként ad egy impulzust a legközelebbi adótorony felé. Ezek az impulzusok – a testünktől való távolság függvényében – különböző intenzitással károsítanak. Különösen veszélyesek a gyermekekre, akiknek a szervezete folyamatos és gyors fejlődésben van.

Varga professzor megállapította, hogy mobilhasználat közben az ártó hatás nagysága függ a beszélgetés (vagy sms) időtartamától és a mobiltelefon mozgásától. Ha mi hívunk valakit, akkor, amíg a mobilunk rá nem talál a szolgáltatónk adótornyára, addig maximális (ami akár 2 W is lehet) adókapcitással küldi a hívójelet a bázis adótornyok felé. Ha megtalálta a legközelebbi ,,célt”, akkor annak távolságától függő erővel adja le a sugárzását az adótorony felé. Ha beszéd közben elmozdulunk, vagy folyamatosan mozgásban vagyunk (pl. utazunk), akkor telefonunk érzékeli a mozgásunkat, megnöveli az adóteljesítményét, hogy egy másik adótoronnyal is felvehesse a kapcsolatot, s így a változó térerő ellenére folyamatos beszélgetést biztosíthasson. Ha például tömegközlekedési eszközön indítunk hívás, akkor a jármú sebességétől függően, nagyon nagy adóteljesítmény kell a folyamatos kapcsolathoz, ezért is tilos a repülőgépeken telefonálni (ráadásul hatványozottan káros az egészségre). Ha tömegközlekedési eszközökön egyszerre többen is mobiloznak, akkor olyan nagy teljesítménysűrűség keletkezik, hogy az a többi utast is károsítja, ugyanez a helyzet a személyautóban is! Tekintettel arra, hogy az összes elektromágneses jel feszültséggé alakul át a testünkben, ún. testfeszültségmérővel (mV mértékegységben) pontosan mérni lehet.

Ugyanilyen hatással kell számolni az ún. DECT – zsinór nélküli – telefonok esetében is a lakásban és a munkahelyen egyaránt. A bejövő vonal végén lévő készülék adóegysége folyamatosan pulzáló 100 Hz-es rádiójeleket ad le a vevőkészülék felé. Ha hívást kezdeményezünk, vagy bennünket hívnak és csörög a telefon, akkor akár 20-szoros is lehet az adó teljesítménye, mind a fali egységnél, mind a kezünkben lévő készüléknél.

A DECT készülék a nap 24 órájában küld jeleket a telefonra, még akkor is, ha nem telefonálunk. Így olyan nagy teljesítménysűrűség keletkezik a lakásban, ami minden ott tartózkodó egészségét folyamatosan károsítja! És akkor még nem beszéltünk a többi elektromágneses berendezésről, mint a WIFI, Wlan, az intelligens mérő órák, stb. Varga professzor a védelemhez nem fülhallgatókat, hanem ún. EMF harmonizálók használatát ajánlotta, melyek kb. 95%-kal csökkenthetik az ártalmat.

Fentiekre tekintettel mindenkit ésszerű, körültekintő eszközhasználatra intek!

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!