Örök élet, halhatatlan szerelem?

//

Minden léleklátás olyan, mint egy mélytengeri merülés. Ahogy a testünk, úgy a lelkünk genetikája is a mélymúltból ered – magával hozott régi dallamot játszik minden ember.

Ha a múltban járunk, az előző inkarnációk emlékeiben, nem a képek, az események a fontosak, hanem az érzelmek intenzitása. Emlékezetünk tárol ugyan pontos helyszíneket és történeteket, föl tudjuk idézni, hogy milyen volt valaha a haja, a bőre annak, akit úgy éltem meg, hogy „én”, és így nézett ki a „te”, akit szerettem. Egy benső kamera rögzíti életmesénk legapróbb részleteit… Döbbenetes, hogy a lélek mi mindent megőriz!

Mindig az élmény, s főleg annak érzelmi intenzitása a lényeg. Ezt tudnod kell, ha a múltban utazol.

Ami történik veled, életed meséje, azt lelked mágiája szüli. Vagy, ahogy Buddha mondta: az életednek szenvedély-alapja van. A létszomjúság szül minden eseményt.

Lelked nagy szerzője sorsodnak, ő hívja be a többi szereplőket is, egy olyan játékhoz, amelynek főszereplője te vagy.

Mindegy, hogy a szerelmed hogy nézett ki, milyen volt a szeme, a haja, hiszen arcunk csak egy élő maszk, mely mögött úgysem látjuk egymást igazán – hiszen, ha az lenne ő, akit az arca mutat, hogyan tudnád később elfogadni a ráncait, az őszülését, a fogatlan száját, a vénülését? Akit szeretsz, ott rejlik a múló arc mögött, az a Valaki, aki csecsemőből a vénségig szüntelen változtatja külsejét. Az érzés a lényeg, amely a lelkedben él, s amelyet, ha felidézel, egy másik ember lényére is rávetíthetsz.

Az arcára lehet, hogy sok év múltán nem emlékszel. De az érzésre, igen! Az emlékezet genetikájának a lényege, hogy képek mögött erős energiatöltésű „élmény-kódokat” tárol. Sorsteremtő szenvedély-magokat. Ezek azok, amelyek múltunkat őrzik, és a jövőnket szülik.

Mi mai emberek, racionális magyarázatokkal olyan önvédelmi rendszert alakítottunk az egónk köré, hogy nem sebezhet meg a szerelem. Páncélban járunk, az ész és az önzés páncéljában. Így ritkán élünk át megrendítő szerelmeket. A szenvedést ismerjük, nagyon is jól – de nem ismerjük a katarzist, mert az már nem lelki, hanem szív-élmény. Gyökérélmény. A szó igazi értelmében „ezoterikus” élmény, amelyet, ha túlélünk, nem azok leszünk, akik voltunk – nem tudjuk az életünket a régi módon folytatni tovább.

A mai embert megmenti a józan esze. És főleg a materialista szemlélete, mely a szerelemben csak testet és érzékiséget lát. És megmenti a félelme is: az, hogy senkit sem enged magához túl közel. Roppant elővigyázatosak vagyunk. Arra nevelődtünk, hogy a szerelem nem más, mint a szexuális élmény lelki áttétele. Ez manapság olyan általános közfelfogás, hogy azokat a múltbéli szerelmeseket, akik úgy élték meg a legnagyobb csodát, hogy nem is érintették egymást, nem is értjük már. Mosolygunk rajtuk.

Nagyon mélyre süllyedt világban élünk, amelyben a férfiak mélyebbre hullottak, mint a nők, akikben még mindig erősebben él a lelki, mint a testi vágy. Egyre reménytelenebbül próbálják fönntartani azt az igényt, hogy a férfi, akinek odaadják magukat, szeresse is őket, ne csak kívánja. A lelki igény erősebb a nőkben.

A lélek nem ismeri a „kielégülést”. A testnek a kéj pillanatában valóban megszűnik a sóvárgása, de a léleké nem, mert nem a test időbörtönében él – ahol jó esetben 20-25 ezer napja van – hanem egy másik dimenzióban: a lélek az időtlenség állapotában él.

A vörös érzés-fonál, mely visszavisz az előző életek történetébe, a szerelem.

Igaz szerelem, halhatatlan szerelem – melyről könyvem is szól – csak egy van.

A többi csak az árnyéka.

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!