Keresés
Close this search box.

Fáj a térdem!

//

Térdünk a legemberibb testrészünk, hiszen a két lábon járás miatt felszabadult kezeink használata tette lehetővé agyunk fejlődését. Az emberi térd, talán azért, mert még csak 3 millió éves, nagyon sérülékeny, bonyolult szerkezet. Idősebb korban, vagy kevés mozgás, hatására a térdízület gyengül, a térd instabillá, sérülékennyé válik. A térdízületi kopások egyik gyakori oka a többszöri, nem szakszerűen kezelt térdsérülés.

Fáj a térdem!

Az emberi térdízület a törzsfejlődés egyik legfiatalabb képződménye. Az emlősök közül az ember az egyetlen, aki 180 fokig ki tudja nyújtani a térdét. Még az emberszabású majmok is hajlított térddel járnak, ami nagyon fárasztó, így két lábon nem is tudnak jelentős távolságot megtenni.

Első, nyújtott térddel, két lábon járó ősünk Lucy, az előember volt. A 90-100 cm magas hölgy Etiópiában élt, egyik ligetes részről a másikra ballagott a szavannán, miközben kezével, kövek segítségével feltörte a ragadozók által elejtett állatok koponyáját és velős csontjait. Növényi tápláléka mellett a velő biztosította számára az energia-gazdag élelemforrást.

Az ízületek alkati lazasága esetén a térdízület például 180 fokon jóval túlnyújtható, ami sérülésekhez, későbbi ízületi fájdalmakhoz vezethet. Az ilyen gyermekek, fiatalok persze igen hajlékonyak, így sportként gyakran választanak balettot, szertornát, művészi tornát, ami a túl hajlékony ízületeket tovább terheli. A megoldás inkább a jó izomzat kialakítása lenne, ami stabilizálja a laza ízületeket.

Serdülőkorban gyakoriak a térdet is érintő ún. „növekedési fájdalmak”, melyek idővel megszűnnek. Sérülés, például egy tüske is okozhat térdízületi gyulladást, sőt a kullancscsípés által terjesztett Lyme borelliosis is előidézhet ízületi gyulladást. Ugyanakkor a gyermekek magas lázzal járó reumás sokízületi gyulladása is kezdődhet térdízületi duzzanattal, gyulladással.

Fiatal felnőttek leggyakrabban nem professzionális sportolás közben szenvednek térdízületi sérülést, de nem ritkák a munkahelyi-, illetve a közlekedési balesetek sem.

Fiatal korban gyakoriak az ún. reaktív arthritisek, melyeket a genetikailag erre hajlamos egyénekben bizonyos bél-, illetve húgyivarszervi betegségeket okozó kórokozók közvetetten váltanak ki.

Ma már fiatalokon sem ritka a térdízületi kopás, az arthrosis. Térdízületi sérülések, túlterhelés, fejlődési rendellenességek, illetve anyagcsere betegségek (pl. cukorbetegség) is hajlamosíthatnak rá. A leggyakoribb ok azonban az elhízás. Sok a túlsúlyos fiatal, és ezek 20%-ának már fáj a térde, pedig 5 kg súlycsökkenés 50%-kal csökkentené a panaszok kialakulását. A zsírszövetben különböző porckárosító fehérjék, hormonszerű anyagok termelődnek, melyek a kéz, az ujjak arthrosisát is gyakoribbá teszik.

A magyar gyerekek átlag napi 4-5 órát töltenek a televízió előtt, messze a legtöbbet Európában. Megfelelő testmozgással, jó fizikai állapottal nemcsak a kövérség, a sérülések és a porckopás, de a szív- és érrendszeri betegségek, a csontritkulás is elkerülhető, sőt a rák is nagyrészt megelőzhető.

Itt a tavasz, zöldül a természet, mozogjunk, sportoljunk minél többet a szabad levegőn, a természetben. Idősebbek számára is javasolható, hogy tegyenek minél gyakrabban kiadós, hosszú sétákat!

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!