A szingli nők szerint:
1. „Férfiak vannak ugyan, de egyikük sem üti meg a mércét.” Ez a mondat arról árulkodik, hogy túl magasra tette a mércét. Persze, sok férfi elhanyagolja magát, lusta, elvárja, hogy kiszolgálják, na de nem mind! A mindig tip-top, okos, talpraesett nő mellett a legtöbb férfi elbizonytalanodik, főként azért, mert sokuknak – elvált szülők gyermekeként – nem is volt megfelelő férfi-mintája. Ezért jó, ha egy nő „van olyan okos, hogy elég butának tettesse magát,” legalábbis kezdetben. Láthatjuk, hogy a sok kis buta liba körül hogyan „donganak” a férfiak! Mellettük ők az okosak!
2. „Hol van az a férfi, aki még nálam is agresszívebb?” Lehet, hogy a munkahelyén az érvényesülés érdekében kénytelen így viselkedni, de a magánéletében igyekezzen megszelídülni, mert a férfiak szemében igen kevéssé vonzó egy agresszív nő.
3. „Majd ha” megszereztem a diplomámat, megtaláltam az állásomat, jól bedolgoztam magam a munkahelyemen, és a karrierem egyenesben van, akkor ideje, hogy férj után nézzek. Csakhogy addigra a többség már „elkelt”, rég párkapcsolatban él. Ugyancsak ciki, amikor valaki 30 évesen még kezdőnek számít a kapcsolatteremtésben, de még mindig jobb, mint egyedül maradni. Határozza el tehát most, hogy itt az idő!
4. „Szüleim sem éltek jól, minek szenvednék én is?” Valóban igen mélyen hatnak a családi minták, az elvált szülők gyerekei nehezebben mennek bele egy tartós kapcsolatba. Úgy is házasodnak, hogy: „legfeljebb elválok”. Miért ne lehetne csak azért is megmutatni, hogy az enyém jó lesz?
5. „Nehogy már egy konyhatündér legyek!” Az ilyen beállítottságú nőkkel fordul elő a leggyakrabban, hogy elvárják, vagy kikényszerítik, hogy a férfi alaposan vegye ki a részét a házimunkából, aztán meg papucsnak tekintik, s lenézik.
A szinglik általában jó tanulók voltak, tehát inkább tanultak, mint a konyhában jeleskedtek. Most a főzés jelent számukra nehézséget, pedig az is megtanulható! A mai férfiak pedig nem is várják el a háromfogásos meleg vacsorát, sőt, hajlandók a házimunkából is kivenni a részüket. Tisztában vannak ugyanis vele, hogy ha ők egymaguk nem tudják eltartani a családot, akkor nem kívánhatják, hogy az asszony a munka mellett (vagy után) egyedül végezze el az összes házimunkát. Ugyanakkor el kell fogadnunk, hogy a család összetartása még mindig az asszony, az anyag dolga, ami egy szépen terített asztal mellett lényegesen könnyebb.
A szinglik pszichológiai problémái:
• Autonómia – az önmegvalósítás ára a magány, pedig valójában nem szeretnek egyedül lenni. Hazaérve azonnal bekapcsolják a TV-t, a rádiót, hogy ne kelljen kettesben maradniuk saját gondolataikkal.
• Sokukra jellemző a szomorúság, hiszen nincs a házban gyerekzsivaly, kacagás – sokszor még az se, akihez egy szót szólhatnának.
• Egyre inkább erőt vesz rajtuk a társtalanság érzése, mert szomorúságukba süppedve, elbizonytalanodva, önsajnálatuk, a külvilág felé irányuló – gyakran kimondatlan – szemrehányásuk egyre fokozódik, így korábbi társaságuk, barátaik sem szívesen találkoznak velük.
• Erősödik bennük a csökkentértékűség érzése, mondván „mindenkinek van valakije, csak nekem nincs”. Alkalmatlannak érzik magukat mindenféle párkapcsolatra, annyira megszokták már a magányt. Ha valaki mégis „kezdene velük”, olyan undokok, hogy az illető inkább elmenekül.
• Pánikbetegség, depresszió is kialakulhat, melybe szinte saját magukat hajszolják bele.
Azok a szinglik azonban, akik elkezdik a régen „vénkisasszony”-nak nevezett nők életét élni, vagyis igyekeznek hasznossá tenni magukat a családban, ők a rokonságban az „összekötők”, a gyerekfelügyelők, az idősekről gondoskodók, egészen biztos, hogy soha nem kerülnek a fentebb vázolt helyzetbe.