A metabolikus szindróma gyökerei
Emlékeztetőül, a metabolikus szindróma tünet-együttese:
E tünetek sorába tartozik még a horkolás súlyosabb formája, az alvási apnoé is.
A XXI. században a metabolikus szindróma már bekerült a genetikai ártalmak katalógusába, mivel az öröklött hajlam szerepe mára már igazolódni látszik. Természetesen nem tagadhatjuk a környezeti tényezők, így az életmód meghatározó szerepét sem. A XX. század végén váltak ismertté azok a gének, melyek együttes hibája (a társuló életmódi tényezőkkel együtt) a szindróma kialakulásához vezet. Ma már tudjuk, hogy a hibás gének a 3-4. kromoszómán helyezkednek el.
Neel dán kutató „takarékos gén” elmélete szerint sok ezer évvel ezelőtt, amikor még nehéz volt a táplálék megszerzése, az éhezések hosszú periódusát csak ritkán szakították meg a bőség időszakai, a „lakomák”. Ilyenkor az emberek kisebb csoportjai közösen elejtettek egy nagy állatot (pl. mamut), és a húsát – hűtőszekrény hiányában – a saját testükben tárolták, hogy azután az éhezés időszakában onnan nyerjenek energiát a túléléshez.
Ezt a tárolási folyamatot bizonyos gének, az ún. takarékos gének szabályozzák. A folyamatban az inzulinnak is fontos szerepe van.
A takarékos gének az inzulin-kiválasztás fokozásával elősegítik a szervezetben a zsírok képződését, vagyis az elhízást – ezzel a metabolikus szindróma jellegzetes tüneteit okozzák. Ma az iparosodott társadalmakban nem beszélhetünk éhezésről, sőt ellenkezőleg, sokkal többet fogyasztunk, mint szükséges. Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint a Földön már több az elhízott, mint az éhező ember.
Az elhízás mértékének megítéléséhez korábban a testtömeg-indexet vették alapul, később a derék / csípő hányadot, újabban pedig kizárólag a has-körfogatot mérjük. Nálunk a has-körfogatot férfiaknál 94, nőknél 80cm-ig tekintik normálisnak.
A Diabétesz Világszövetség a normál értékeket egyébként etnikumok szerint adja meg. Más a kóros érték Ázsiában, Afrikában és más Európában, ahol a népesség jellemzően homogén. A roma népesség például ázsiai eredetű etnikum, így körükben nagyobb a metabolikus szindróma gyakorisága és kockázata. A jelenség hátterében a sokat éhező népcsoportokra jellemző „takarékos gének” fokozott aktivitása is állhat.
Éles különbséget kell tennünk azonban a hasi (alma) és a csípőtáji (körte) típusú elhízás között. A metabolikus szindrómás, cukorbetegekre jellemző alma típusú elhízást a hasi zsigerek között lerakódó zsír és annak aktív hormontermelő funkciója okozza. A csípőtáji elhízás inkább visszerességre, trombózisra, ízületi betegségekre, ritkán tüdőembóliára hajlamosít.
Cikkünk a célja a megelőzési lehetőségek ismertetése, mivel a prevenció magasabb rendű, hatásosabb és lényegesen olcsóbb megoldás, mint a már kialakult betegség kezelése. Nem hiába működött hatékonyan a mandarin-kori Kínában a gyógyítói rendszer. Az orvosok csak addig kaptak fizetést, míg pácienseik egészségesek voltak, így az orvosnak elemi érdeke volt, hogy a rábízottak ne betegedjenek meg – talán manapság is lenne mit tanulni tőlük…
Most a betegbiztosítók a gyógykezelést, az orvosságokat finanszírozzák, a megelőzést azonban sajnos nem.
A szindróma kezdete általában már a gyermek- és serdülőkorra vezethető vissza. A fiatalok között a metabolikus szindróma tünetei még csak csírájukban találhatók meg, három eltérés közül csak egy vagy kettő jelentkezik. A legszembetűnőbb a korán jelentkező hasi elhízás kezdete, minden egyéb tünet nélkül. Már ilyenkor indokolt a beavatkozás! Nem gyógyszerekre, csak életmódbeli, étrendi változtatásokra van szükség.
Különösen olyan családok gyermekeire kell figyelnünk, ahol a hasi típusú elhízás már több generáción keresztül megjelenik, ahol a szív-érrendszeri katasztrófák, halálesetek előfordultak, ahol cukorbetegség, magas koleszterin- és trigliceridszint jelentkezik a családtagoknál.
Tudjuk, hogy a családi minta, a szülők példája nemcsak a gyermekkorra nyomja rá bélyegét, hanem hosszú távon befolyásolja az egészségi állapotot. Nem mindegy tehát, mit lát otthon a gyerek, milyen ételeket szerettetünk meg vele, mit rakunk elé nap, mint nap az asztalra. Manapság sajnos a szülők, a pedagógusok, és az egész társadalom, nem tekinti az elhízást veszélyesnek, súlyos betegségek előfutárának – így nem érzik a korai beavatkozás fontosságát.
A gyerekek otthon a magas kalóriatartalmú „magyaros” étkezést szokták meg. Az iskolában, de már az óvodában is a jutalmazás általában édességekből áll. Kifejezett károsnak tekinthetjük az amerikai típusú gyorsétkezők elterjedését. A gyermekek, a fiatalok itt szocializálódnak, ezeket az ízeket kedvelik meg. A gyermekeknél a napi folyadékpótlásnak gyakran gerincét képezik a cukros üdítők, kólaféleségek. Sajnos a „light” jelzésű italok sem veszélytelenek, rendszeres fogyasztásuk vesekárosodást idézhet elő, de hízás szempontjából sem közömbösek. Emellett a fiatalok körében egyre kedveltebb a sör, ami nemcsak alkohol-, de magas kalóriatartalma miatt is káros.
Ezek csak a kezdetek, a gyökerek! A metabolikus szindróma diagnosztizálása általában csak jóval később, felnőtt, vagy idősebb korban történik, amikor már látható és mérhető károsodások alakultak ki. Akkor már elkésett lépés, a megelőzésről beszélni, ám bizonyos – gyökeres – életmódbeli változtatásokkal, és az akkor már elengedhetetlen gyógyszeres kezeléssel a folyamat legalább fékezhető, szerencsés esetben, kézben tartható, a további károsodások elkerülése érdekében.
