Aktuális

Kedves Olvasó! Magazinunk megjelenése – a késő őszi-tél eleji természet rendje szerint – épp az elmúlás, elengedés, illetve a visszatekintés, számvetés és emlékezés csendes időszakára esik. Tegyük tehát mi is ezt a természettel összhangban!
Mindannyian szeretnénk boldogabbak lenni, de ehhez át kell alakítanunk az eddig megszokott, természetesnek tűnő gondolkodásmódunkat.
Ősz végén, Enyészet havában a természet visszahúzódik – ez nem gyengeség, hanem bölcsesség. Ebben a csendes időszakban mi is megengedhetjük magunknak ugyanezt. Csendben emlékezünk a múltra, visszatekintve értékeljük mindazt, ami jó, fontos és értékes volt. Közben megemlékezünk elődeinkről, azokról, akiktől sokat tanultunk, akik értünk és mindenkiért tettek, tanítottak és gyógyítottak, de már nincsenek közöttünk. Hamarosan Álom havába lépünk, ahol a fény születése egybeér az emberi lélek megújulásával.
Kedves Olvasó! Mivel olvasótáborunk nagy része középkorú vagy idősebb, jelen lapszámunkat nekik szenteltük, számukra szeretnénk most időszerű üzenetekkel, fontos gondolatokkal, hasznos tanácsokkal szolgálni.
Kevesen tudják, hogy testünk minden egyes porcikájával együtt hangszálaink is „öregednek”. A kamaszkori mutálás, a felnőttkori orgánum elérése és az időshang kialakulása mind egy-egy fontos mérföldköve hangunk változásának. Azonban a hang, a hangképzés tartós és szokatlan változásai már olyan állapotot is jelezhetnek, ami orvosi kivizsgálást igényel.
Újra online megfejthető! Fejtse meg weboldalunkon bio-rejtvényünket és küldje el nekünk a helyes megfejtést!
Kedves Olvasó! Bár nehéz elhinni, mégis véget ért e hosszú, változatos nyár, melynek során megéltünk forró kánikulát, szokatlan hideget, medárdos június helyett aggasztó szárazságot, napos július helyett gyakori borút és esőt. Eközben sokat tanulhattunk, de miről is?
Bár épp a nyári időszak a pihenés, kikapcsolódás, regenerálódás ideje, testünk egyes részein jól látható nyomokat hagy az elmúlt 3 hónap. A száraz, gyakran túlzottan is meleg időjárás, a forró napsütés próbára teszi hajunk és bőrünk védekezőképességét. Ideje tehát, hogy ismét jó állapotba kerüljenek, hogy némiképp helyrehozzuk, ami károsodott.
Napjaink negatív tendenciája, hogy még tudatos, kiegyensúlyozott étrenddel is egyre nehezebb biztosítani a szervezet számára nélkülözhetetlen mikrotápanyagokat. E kihívás különösen a gyermekvállalás előtt és alatt válik hangsúlyossá, ugyanis nemcsak a magzat fejlődése, hanem már a fogantatás sikeressége is jelentős mértékben múlik a tápanyag-ellátottságon.
„Ha te nem érsz rá, majd megkérdezem a chatGPT-t” – mondja dühösen a kiskamasz, és elvonul a szobájába. A mesterséges intelligencia széles körű elterjedésével, a hangalapú keresést segítségül hívva akár egy írni-olvasni nem tudó óvodás is felteheti a kérdéseit a „mindentudó” idegennek, aki sokak számára apránként baráttá vagy akár „családtaggá” válik.
A hétköznapi problémák tengerében gyakran észre sem vesszük a jót, a szépet, aminek örülni lehetne. Mindent magától értetődőnek tekintünk, pedig nem az! Íme néhány ötlet: miért és hogyan lehetne „köszönömöt” mondani.
Kedves Olvasó! Itt a nyár! Most aztán már nincs kifogás, hogy miért is gubózzunk be, töltsük napjainkat, heteinket zárt térben, kevés mozgással, rosszabb esetben mozdulatlanul, a számítógép monitorja előtt ülve!
Kedves Olvasó! Most már tényleg tavasz van! Talán magunk mögött hagytuk a hideg, borús napokat, így több esélyünk nyílik jókedélyünk, elégedettségünk és boldogságszintünk növelésére. Ez azonban nem automatikus, tennünk is kell érte!
Fontos tudnunk, hogy az optimizmus bizonyos fajtái bajba sodornak minket, mások viszont segítenek, hogy boldogabbak és egészségesebbek legyünk. Van erre néhány trükk.
Kedves Olvasó! Jön a Kikelet! A Természet készülődik egy újabb „nagy körre”, melyre a tél folyamán jócskán rápihent, erőt gyűjtött, s most nagy levegőt vesz, mondván - akárcsak a színházi előadás előtt – „kezdünk”! Ezt teszi évmilliók óta mindig, és kevéssé érdekli, hogy eközben az emberek nyüzsögnek, stresszelnek, békétlenkednek, hogy épp szeretik és segítik, avagy gyűlölik és ölik egymást.
Miért lesz egyre nehezebb szaladni, ugrálni, sportolni az évek múlásával? Ahogy öregszünk, fokozatosan csökken a porcok rugalmassága. Ennek fő oka szervezetünk kollagéntermelésének egyre alacsonyabb szintje. A hiányállapot a nehezedő mozgáson túl külső megjelenésünkre is hatással van.
Kedves Olvasó! Eltelt egy újabb év, magazinunk történetének 23. éve. Bízunk benne, hogy nem hiába dolgoztunk, sok hasznos tanáccsal, fontos tudnivalóval láttuk el Olvasóinkat, melyek segítettek egészségük megőrzésében, a megelőzésben, esetleges panaszaik enyhítésében, kezelésében.
Az időről többnyire az jut eszünkbe, hogy semmire nincs időnk, és hogy mennyire rohan az idő. Tegnap még gratuláltunk barátunknak a kisbabájukhoz, ma meg azt halljuk, hogy a „gyerek” családot alapít. Hova lett több évtized az életünkből? Hova lett az életünk?
A téli időszakban többen tapasztalnak fáradtságot, romló szellemi vagy fizikai teljesítményt, melyet egyesek az év végi fáradtságra, mások a vírusokra, baktériumokra fognak, esetleg COVID-szövődménynek tekintenek. Ne feledjük azonban, hogy ezek mellett csökkent terhelhetőséget okozhatnak egyes szívproblémák, esetleg a vashiányos vérszegénység vagy egyszerűen az évek múlása is!
Egyre több munka, egyre nagyobb hajtás, teljesítménykényszer – a nap viszont nem lett hosszabb 24 óránál! Hogyan tudunk így megfelelni mindenhol, minden téren, és mibe kerül ez nekünk? Tapasztalhatjuk, hogy az állandó rohanás jelentős hatást gyakorol testi-lelki egészségünkre. Úgy gondoljuk, hogy a teherbíró képességünk határtalan?
Sokan tapasztalták már, hogy bármit tesznek, mégsem múlik a levertség, a kimerültség. Mindez eleinte kevésbé aggasztó, mert ráfoghatjuk életmódunkra, a túlhajszoltságra, a kevés alvásra, hosszabb távon azonban már betegségre vagy hiányállapotra is utalhat.
Kedves Olvasó! Van olyan nézőpont, mely szerint megöregedni jó. Ezzel sokan vitatkoznának, de elfelejtik, hogy aki nem öregszik meg, az korán meghalt. Bár jelen földi életünk napjai, évei számosak, de nem végtelenek. Örök kérdés: hogyan tudnánk tovább itt maradni, ám az sem mindegy, milyen életminőségben.
A palliatív ellátás szakértői szerint az elmúlásra való felkészülés mélyen gyógyító utazás lehet. A folyamat megértése óriási segítséget nyújthat szeretteink távozása és majdani saját halálunk elfogadásában.
Kedves Olvasó! Beigazolódott, amiről a tavaly szeptemberi lapszámban írtam. Igaznak bizonyul a klímatudósok jóslata, hogy a tavalyi nyár volt közös jövőnk leghűvösebb nyara. Kijózanítóak voltak az idei nyár kánikularekordjai, a földeken kisült, kiégett termés és az erdőtüzek. El kellene kezdenünk komolyan venni az ezzel kapcsolatos közös feladatokat és egyéni életünk teendőit, mind környezetünk, élőhelyünk, mind családunk és saját egészségünk, életminőségünk megóvása, fenntartása, helyreállítása érdekében!
Étkezés és testmozgás terén a szokásokat épp elég nehéz megváltoztatni. A téged körülvevő emberek komoly hatással vannak Rád. Íme néhány tanács, miként védheted ki az ellenállásukat, és hogyan kaphatsz támogatást, melyre oly nagy szükséged van.
Szép, okos, boldog, egészséges gyerek – ez minden szülő álma. Ebből csak egy szelet a testi egészség, de jelentősége nem lebecsülendő, hiszen testünket használva tudjuk csak megvalósítani életünk, jövőnk nagy céljait!
Indul az új tanév, szeptemberben ismét sok elsőosztályos kezdi el az iskolát. A szülők többségét foglalkoztatja, hogy 6 éves gyermekük tényleg iskolaérett-e, vajon elég felkészülten ül-e be az iskolapadba.
A szeptemberi iskolakezdés kapcsán sok szülőben felmerül a kérdés: mi lehet az oka az eddig ovis gyermekük szokatlan viselkedésének, amikor először lépi át az iskola kapuját. Megmagyarázhatatlan has- és fejfájás, hányinger, étvágytalanság, bevizelés – mi történt a gyerekekkel?
Minden szülő tudja már tapasztalatból, hogy szeptembertől kezdve a közösségben eltöltött 10 hónap egyenlő a különböző fertőzések, betegségek, szezonjával. Hogyan lehet erre egyáltalán felkészülni?
Az egészséges életmódra nevelés terén az igazi megmérettetés az iskoláskor kezdetén következik. Az iskolapadba kerülő gyermeknél jelentősen csökken az aktív mozgással tölthető idő, ugyanakkor az iskolai büfék kínálata nem mindig segíti az egészséges étkezésre irányuló törekvéseket. Sőt gyakran komoly csábítást is jelent

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

ParaMedica
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.