Hogyan működünk?

Tudjuk, hogy az idegrendszer két működési formája közül a szimpatikus mód a hétköznapi élet kihívásainak való állandó megfelelést segíti különféle eszközök – köztük a pozitív stressz – útján, míg a paraszimpatikus állapotot akkor éljük meg, amikor pihenünk, kikapcsolódunk, sportolunk, boldogok vagyunk, s élvezzük az életet. Semmi gond nem lenne e kettő egyensúlya esetén, ám ki dicsekedhet ezzel napjaink túlhajszolt élettempója mellett?
Manapság naponta átlagosan ötször ejtjük ki a „stressz” szót. Betegeim életmódjukat, nehézségeiket jellemezve röviden így fogalmaznak: „hát stresszes”. Mintha ez teljesen természetes, az élet velejárója, a szükséges rossz lenne, amit el kell viselni. Közben feszül minden izmuk, görcsben áll a gyomruk, fáj a fejük, nem tudnak aludni, csak szenvednek. Fáradtak, majd depressziósak lesznek. S hogy örülni, lelkesedni is lehetne, már le is mondtak róla.
Lépten-nyomon a koleszterin károsító hatásáról, az általa kiváltott súlyos betegségekről hallunk. Ahhoz, hogy reálisan ítélhessük meg a vér koleszterin szintjének jelentőségét, és az érelmeszesedésben betöltött szerepét, néhány fontos tényt feltétlenül ismernünk kell.
A nők közel kétszeres gyakorisággal panaszkodnak epebántalmakra, ennek oka valószínűleg a női hormonális rendszerben keresendő. Az epe működési zavarai igen változatos, egymással látszólag össze nem függő panaszokat okozhatnak. Ugyan ki gondolna az epéjére egy szűnni nem akaró, éles fejfájás, légszomj, fülzúgás vagy éppen száraz bőre kapcsán?
Sosem gondoltam volna magamról, hogy képes leszek hosszú perceket eltölteni a jeges Dunában! Igazából nem is vágytam ilyen élményekre. Később megváltozott a helyzet. Rájöttem arra, hogy az ember fokozatos és rendszeres terheléssel elérheti célját. Ez a megállapítás nem csak a sport teljesítményekre igaz! Az élet minden területén célba érhetünk.
A gazdaságos működéshez – legyen az gép vagy élő szervezet – optimális hőmérséklet szükséges, melyet a hő termelés és hő leadás egyensúlya biztosít. Az ember mozgásának hatásfoka átlagosan 19%, de ez élsportolóknál a 39%-ot is elérheti, míg egy gőzgép mindössze 11%-os hatásfokkal dolgozik. Régi mondás, hogy „a használat az embernél szervet teremt, a gép pedig kopik tőle”.

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

ParaMedica
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.