Keresés
Close this search box.

Hogyan működünk?

A hosszú tél végén, kora tavasszal sokan panaszkodnak fáradtágra, levertségre, rosszkedvre, enyhe depresszióra. Mindez érthető, hiszen a téli hónapok alatt szervezetünk tartalékai kiürülnek, ami kimerültséggel járhat. Hogyan javíthatjuk állapotunkat, s mit tegyünk, ha a fáradtság nem múlik?
Az immunrendszer szervezetünknek a külső-belső negatív hatásokkal, például fertőzésekkel szembeni védekezésében résztvevő sejtek, szövetek és szervek együttese. Egyes körülmények és saját szokásaink is gátolhatják annak egészséges működését. Lássuk, melyek ezek!
Az Ohio Egyetem tanulmánya az első olyan kutatás, amely a stresszes események és a szervezetben megjelenő gyulladás kapcsolatát elemzi.
Szakítás, válás, a társ elvesztése, szerelmi bánat – mind-mind olyan megrázó események, melyeket nem könnyű túlélni, feldolgozni. Amikor azt mondjuk: megszakad a szívünk, ez csupán egy drámai kijelentés, vagy valóságtartalma is van? Mi történik „odabenn” e súlyos veszteségek hatására?
Miért nassolunk? Milyen erő bír rá minket, hogy akkor is együnk, amikor nem vagyunk éhesek? Egyáltalán mit igyekszünk ezzel csillapítani, éhséget vagy valami mást?
Ahogy hidegebbre fordul az idő, egyre többen tapasztalnak rekedtséget, ami a kellemetlenség mellett a munkavégzést is akadályozhatja. Az igen gyakori légúti fertőzések mellett azonban, a hosszantartó rekedtség rossz hangképzés, reflux, pajzsmirigybetegség, esetleg komolyabb elváltozások következménye is lehet, melyek megfelelő kezelés nélkül csak rosszabbodnak.
A száraz orrnyálkahártya minden lélegzetvételnél feszítő érzése nemcsak kellemetlen, de számos egészségügyi problémához is vezethet: gyakoribb az orrvérzés, fokozottabb a fertőzésveszély. Tekintsük át röviden kialakulásának okait, a megelőzés és a kezelés lehetőségeit!
A melléküregek gyulladásának következtében gyakran jelentkezik elhúzódó, száraz köhögés. A panaszok jellemzően éjszaka, fekvő helyzetben erősödnek. Lássuk, milyen megoldások léteznek a probléma kezelésére?
Évek óta feltűnően sokan keresnek meg azzal, hogy – a nemrég elmúlt nyaralás dacára – hirtelen nagyon fáradtnak érzik magukat, s bármit tesznek, nem javul az állapotuk. Ahogy közeledik az ősz, rövidülnek a napok és haladunk az év vége felé, egyre többen panaszolják ugyanezt, pedig milyen messze van még a hírhedt tavaszi fáradtság szezonja? Lássuk, mi áll e panaszok hátterében, és mivel segíthetünk magunkon is!
A rendszeres meditáció mérhető változásokat idézhet elő az agy emlékekkel, önképpel, empátiával és stresszel kapcsolatos területein, miközben a gyakorlók közérzete és életminősége is jelentősen javul. Ez derült ki a meditáció agyi hatásait vizsgáló korábbi átfogó kutatásból.
Az Applied Psychology című folyóiratban publikált kutatásban 5000 egyetemista életét több mint 40 éven át kisérték figyelemmel, s kiderült, hogy a legpesszimistább diákok rövidebb életűnek bizonyultak. Laboratóriumi vizsgálatok bizonyították, hogy a pozitív kedély csökkenti a stressz-hormon szintet, és javítja az immunműködést. Megéri tehát optimistának lenni!
Mindannyian arra vágyunk, hogy életünket az elsőtől az utolsó pillanatig jó erőnléti, egészségi és mentális állapotban élhessük. Mégis vannak, akik majd kicsattannak az életerőtől, s vannak, akikbe épp csak "hálni jár a lélek". Nem kérdés, hogy melyik csoporthoz szeretnénk tartozni...
Az egészségnek nincs jele, amíg birtokoljuk, természetes. Csak a fájdalom és egyéb kellemetlen tünetek ébresztenek rá az értékére. Ne várjuk meg, míg elveszítjük! Cikkemben olyan erőforrások tudatosítására törekszem, melyek mindenki rendelkezésére állnak, és megannyi kutatás bizonyítja életminőség-javító hatásukat.
Tudta? A világon évente elhasznált műanyag flakonok száma annyira nagy, hogy 26-szor körbeérné a Földet! A fogyasztás ráadásul évről évre nő. A műanyag palackok 70-90%-a soha nem kerül újrahasznosításra, így nagymértékű környezeti problémát jelentenek, mert hulladéklerakókban vagy az óceánokban végzik.
Dr. Gerald Hüther agykutató a modern korunkra jellemző függőségek neurobiológiai okait vizsgálja, többek között arra keresi a választ: hogyan hat a média a gyermekek agyának fejlődésére és személyiségére.
Amikor kiskutyám volt, mindig összerágta a bútorokat, ha magára hagytam. A babák nem csinálnak ilyet, hanem fejlődésük szenved kárt, s a nyugtalanító, lehangoló következményekkel a szülőknek és a társadalomnak kell szembenéznie.
Felgyorsult világunkban egyre többen fogyasztanak fáradtságűzőként, aktivitásfokozóként energiaitalokat. Sokan nem tudják, hogy ezek koffeintartalma többszöröse lehet a hagyományos frissítő italokénak – a teának és kávénak –, ráadásul a koffein hatását felerősítő egyéb összetevőket is tartalmaznak. Fontos felhívni a fiatalok és a megfeszített szellemi munkát végzők figyelmét, hogy a túlzott koffeinbevitel súlyosan egészségkárosító, sőt az energiaital az első lépést jelentheti az alkohol- vagy drogfüggőséghez!
Életünk egyharmadát – jó esetben – alvással töltjük, mely a pihenés, regenerálódás alapvető feltétele. Az alvás-ébrenlét ritmusát egyrészt „belső óránk”, másrészt a külső fényviszonyok szabályozzák. Napjainkban a civilizációs ártalmak, a fényszennyezés felborítja e ritmust, ami a fáradtságon és alvászavaron túl, jelentős egészségkárosodáshoz is vezethet. Elengedhetetlen, hogy megoldást találjunk e problémára.
A tél végi – kora tavaszi nedves, hűvös időben gyakoribbá válnak a fertőzések, melyeket szeretnénk megúszni, de sokszor épp mindennapi szokásainkkal ártunk a legtöbbet. Ide tartozik például az alkoholfogyasztás, a túlzott étkezés, túlsúly, de a drasztikus fogyókúra is, valamint a stressz, mely alvászavarokhoz vezethet.
Ha reggelente sem kipihenten ébred, és napközben sem érzi túl energikusnak magát, annak több oka is lehet. Tekintsük át röviden az okokat és a lehetséges megoldásokat!
Sokak mindennapi életét megnehezíti a kimerültség, a koncentrációs nehézség, fizikai és szellemi teljesítőképességük észrevehető romlása. Ha már nem segít ezen a pihenés, az alvás, ideje orvoshoz fordulniuk!
A közhiedelem szerint a magas vérnyomás az idősek betegsége, így a fiatalabbak nem is gondolnak rá – sokszor még panaszok esetén sem –, hogy náluk is fennállhat a probléma. Pedig még egyetemistáknál is előfordul, hogy nagy nyomás és fokozott stressz idején – észrevétlenül – vérnyomásproblémák alakulnak ki.
Szervezetünkben a mellékvese termeli az antistressz hormonként is ismert kortizolt. Tartós leterheltség és folytonos stressz hatására a mellékvese kimerülhet, és megjelennek a kortizolhiány tünetei.
A rohanó életvitel, a helytelen étkezés, a stressz és a kevés mozgás miatt sokan küzdenek emésztési panaszokkal. Tekintsük át a leggyakoribb problémákat és a kezelési, megoldási lehetőségeket!
A fényhiányos hónapokban jelentkező levertség, ún. szezonális depresszió, sokkal több embert érint, mint gondolnánk. A csökkent aktivitáson, kedvetlenségen, fáradtságon, rossz hangulaton a napfény kifejezetten segít, mivel emeli a szerotonin nevű „örömhormon” szintjét. Mit tegyünk, ha a téli napfény kevésnek bizonyul?
A női szexuális vágy csökkenésének hátterében sokféle ok állhat. Még jól működő párkapcsolatban is problémát jelenthet az intimitás hiánya vagy gyakoriságának csökkenése, melyet a hormonális változások mellett a stressz, kimerültség, túlhajszoltság, és egészségügyi problémák is okozhatnak.
A csökkenő libidó és a hormonális változások okozta egyéb tünetek mellett, a menopauza alatt és után a szexuális életet gyakoribb intim panaszok, sűrűbb vizelési inger és visszatérő fertőzések is beárnyékolhatják. Mit tehetünk ellenük?
A változó kort a legtöbb nő nehezen viseli. Ennek oka egyrészt a tudat, hogy végérvényesen maga mögött hagyta a fiatalságot és termékenységet, másrészt a kellemetlen tünetek sorozata, melyek megnehezíthetik az életet. Nem csoda, ha sokan hormonpótlást kérnek, mely valóban enyhíti a kellemetlen tüneteket, ám hosszabb távon számolni kell a mellékhatásokkal is.
Az iparosodás óta megváltozott a környezet biológiai hatása. A mesterségesen létrehozott hormonhatású anyagok negatívan befolyásolják a magzati fejlődést, és mindkét nemnél a nemi jellegzetességek csökkenését, illetve hormonális eltérések okozta rendellenességeket eredményeznek. Sajnos csak a 20. század közepén kezdtünk rájönni: jóval nagyobb kárt okoztunk a hormonhatású anyagok széleskörű alkalmazásával, mint gondoltuk.
Lüktet, nyilall, nyom vagy inkább hasogat a feje? A sokféle fejfájásnak sokféle oka lehet a legegyszerűbbtől a neurológust is elgondolkodtató problémákig. A megoldások ennek megfelelően hosszas kezelés igényelnek vagy pofon egyszerűek. Kezdje mindjárt egy nagy pohár vízzel!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!