Keresés
Close this search box.

Onkológia

10 éves kutatómunka, a szakma etikai szabályai szerint végzett klinikai vizsgálatok és azok eredményeinek összefoglalása – erről szólt az I. Nemzetközi Kaqun Konferencia. Az egy év alatt történt változások bemutatása a célja következő konferenciánknak, melyre szeretettel várunk minden érdeklődő kollégát!
Kezdjük fordított időrendben! Jelenlegi, folyamatban lévő tanulmányunk országos intézményben folyik, onkológiai kezelés alatt álló betegeken. A vizsgálatok célja: az életminőség javulásának szignifikáns kimutatása. Nem kémcsőben, nem egereken, hanem embereken...
Akik teljesen meggyógyultak a rákból és egészségesek is maradtak, azok tudják leginkább, hogy mi okozhat rákot és hogyan lehet belőle kigyógyulni.
Flavonoidok: az egészség katonái. Leginkább a gyümölcs- és zöldségfélék, valamint a gabonafélék héjában, magjában találhatók meg – a növények saját immunvédelmükhöz termelik.
Manapság számos csodálatos gyógyulásról hallunk a rák valamennyi formájából és sok másfajta betegségből is. Az a tény, hogy előrehaladott rákbetegségből is lehetséges a spontán gyógyulás, az immunrendszernek azt a képességét mutatja, hogy gyorsan és hatékonyan meg tud szabadulni a kialakult daganattól, és megakadályozni új daganatok létrejöttét, feltételezve, hogy megszűntek annak okai.
Tudta, hogy a gombák nem is állatok, nem is növények? Földünkön mintegy 1,5 millió fajta él belőlük, de ezeknek csak a töredékét hasznosítjuk élelmezési és gyógyászati célokra.
A sikeres szeptemberi konferenciát követően, már megkezdődött a 2013-as rendezvények előkészítése. A KAQUN Hungária Kft. célkitűzése, hogy a szakemberekkel egy időben az érdeklődők, természetgyógyászok is minél szélesebb körben megismerjék a KAQUN fogyasztásának, valamint a fürdőkúra igénybevételének előnyeit, pozitív élettani hatásait.
Lehet, hogy sokakban felháborodást kelt e cím, pedig egyetlen célja, hogy rámutasson: a rák a szervezet kétségbeesett igyekezete, komplex túlélési törekvésének része, hogy figyelmet követeljen a továbbéléshez nélkülözhetetlen testi és lelki egyensúly sürgető helyreállítása érdekében.
Súlyos népegészségügyi probléma Magyarországon a rosszindulatú daganatos megbetegedések egyre gyakoribb előfordulása, magas halálozási aránya. A daganatok kialakulásának körülbelül 35%-áért tehető felelőssé a táplálkozás. Erről, illetve a deutériummegvonásról kérdeztük Balog Krisztina dietetikust.
A melanoma előfordulása rohamosan növekszik. Szakemberek szerint, a közeljövőben minden 50. ember bőrrákos lesz. Különösen veszélyeztetettek a világos bőrűek, a sok anyajeggyel rendelkezők, illetve akik családjában már volt melanoma. A kutatók folyamatosan keresik a betegség megelőzésének módjait.
Ha Hévízről beszélünk, olvasunk, szinte mindenkinek a Hévízi tó jut eszébe először. A város teljesen összekapcsolódott a tóval, a fürdőturizmussal. A KAQUN Egészségközpont és Fürdőház szervesen illeszkedik a város ezen arculatához, hangulatához és egyben innovatív szemléletet is hoz a térségbe.
Hazánkban talán nincs olyan család, melyet – legalább közvetve – ne érintene a rákbetegség, s ne lenne szükségük ezért speciális ismeretekre, például a dietetika területén.
A kissejtes tüdőrák az egyik legkisebb túlélési eséllyel bíró daganatos megbetegedés. Magyarország a tüdőrákból bekövetkező halálozások tekintetében világelsőnek számít. Felmerülhet a kérdés, lehetséges-e a megelőzés, illetve állapotjavulás?
A KAQUN egy speciális klaszterszerkezetű víz, mely egyedi, stabil és kötött formában tartalmaz és tárol oxigént. Egyrészt palackozott ivóvízként, másrészt kádfürdő formájában áll rendelkezésre. A KAQUN ivóvíz alacsony ásványi anyag tartalmú forrásvíz, amely az észak-olaszországi Dolomitok hegységben található Pasubio hegy (2232 m) gleccseréből ered, és a Posina völgyben (630 m) levő forrásból egy elektrolitikus rendszeren (KAQUN System) áthaladva kerül palackozásra. Az előállítás során nem használnak fel kemikáliákat, illetve nem történik magasnyomású oxigén bevitel.
Tina aggódó édesanyja azonnal alternatív kiegészítő kezelések után nézett, miután kiderült, hogy lánya kisebb rosszullétei (fáradékonyság, szédülés) mögött komoly betegség áll, Hodgkin-limfómában szenved.
Naponta kb. 100 rákos sejt keletkezik mindannyiunkban, szerencsére immunrendszerünk ezeket a hibás sejteket megtalálja és semlegesíti. Ha azonban az immunrendszer gyengül, a rákos sejtek szaporodni kezdenek.
Neves patológusok állítják, hogy manapság bélgyulladása valamilyen formában mindenkinek van. Az eleinte szinte tünetmentes állapotból (pl. latens tejcukor, kazein, gabona fehérje érzékenységből), mely klinikai tünetek nélkül, rejtett formában az évtizedek során alattomosan kikezdi a bélnyálkahártyát, eleinte jóindulatú, majd később rosszindulatú elváltozások is kialakulhatnak.
Nemrégiben egy amerikai kutatócsoport vállalkozott arra, hogy összesítést készítsen a rendszeres testmozgás vastagbélrákot megelőző hatásait vizsgáló tanulmányokból, s ennek alapján alkossanak véleményt a tényleges összefüggéseket illetően.
A bélrák megelőzésében szerepet játszó tényezőket számos tanulmány vizsgálta. Az eredmények sokszor ellentmondásosak. A bélrák-megelőzés „mágikus” eszközének sokáig a megfelelő mennyiségű rostbevitelt tartották. Ezt több korábbi tanulmány is igazolni látszott, későbbi felmérések azonban cáfolták. Mivel a bélrák – a halálozási arányokat tekintve – az egyik legveszélyesebb ráktípus, érdemes tehát olyan tényezőket felderíteni, amelyek ismerete hozzájárulhat a megelőzés elősegítéséhez.
A szájüregi daganatok – gyakoriságukat tekintve – az egyik legdinamikusabban növekedő daganatcsoport. Amíg Magyarországon a 1949–1999 közötti 50 év alatt a daganatos halálozás „mindössze” 2,8-szeresére emelkedett, addig az ajak, a szájüreg és a garat daganatai okozta halálozás közel 6-szorosára nőtt, s gyakorisága még a 90-es évek folyamán is mintegy 70%-kal növekedett.
Hazánkban nagy vitákat vált ki az őssejt terápiák alkalmazása. Ám amíg Magyarországon vitatkoznak a különböző lehetőségekről, addig egy magyar „amatőr” kutató Németországban kifejlesztette, és a legnagyobb müncheni gyermekklinikán sikeresen alkalmazta a vélhetően első, tudományosan elismert magyar őssejt terápiát.
A nyugati világban és hazánkban is a vastagbélrák a férfiak második, a nők harmadik leggyakoribb daganatfélesége. Hazánkban évente 7–8000 megbetegedés derül ki, ebből mintegy 5000 esetben már gyógyíthatatlan állapotban. Ez az arány ijesztő, pláne, ha meggondoljuk, hogy korai felismerés esetén, legalább 80%-ban maradéktalanul gyógyítható lenne. Mégsincs szűrőprogram…
Magyarországon jelentős hagyománya van a gyümölcs- és zöldség-flavonoid, illetve a búzacsíra kivonatok alkalmazásának a rák és a szív-érrendszeri betegségek kiegészítő gyógymódjaként. Eddig azonban még nem sikerült egyértelműen kimutatni, hogy pontosan milyen flavonoidokat érdemes fogyasztani rákmegelőzés céljából, hiszen kontrollált klinikai kísérletek nem, vagy csak igen korlátozott számban álltak rendelkezésre.
A rákbetegségek 90%-a külső környezeti hatások miatt alakul ki, ehhez természetesen hozzájárul még az egyedi genetikai háttér is, ami hajlamosító tényező. A környezeti rákkeltők lehetnek fizikai, kémiai és biológiai eredetűek, melyek egy része otthonunkban is megtalálható. Napjaink rákgyógyításának középpontjában a beteg áll, ám a daganatot „kiprovokáló”, a beteget körülvevő környezettel, az őt érő mindennapos, káros hatásokkal már senki sem törődik. A kórházban megkapja a kezelést, majd hazatér ugyanabba a környezetbe, amely betegsége kialakulásához bizonyos mértékben nagy valószínűséggel hozzájárult.
A hasnyálmirigyrák a rákbetegségeknek mintegy 2%-át teszi ki, azonban az ebből a betegségből bekövetkező elhalálozás a negyedik leggyakoribb a rákbetegségek között. A betegség 90%-ban az 50 év felettieknél alakul ki. Az 5 éves túlélési idő kevesebb, mint 5%. Emiatt rendkívül fontos azoknak a rizikófaktoroknak a tudatosítása, melyek befolyásolhatják a betegség kialakulását.
A máj rosszindulatú daganata az ötödik leggyakrabban előforduló megbetegedés a világon. A férfiak érintettsége háromszorosa a nőkének. Évente ötszázezer-egymillió új beteget regisztrálnak. Többségük ázsiai és afrikai, de hazánkban is évi 500-800 az új betegek száma.
Kifejlesztették a 2. generációs búzacsíra-flavonoid kivonatokat méregtelenítő brokkoli kivonat tartalommal. Magyar kutatóknak a Szegedi Tudományegyetem közreműködésével sikerült azonosítani a búzacsíra legaktívabb rákellenes, alacsony molekulasúlyú flavonoid elemét az apigenint. Ezzel először nyílt arra lehetőség, hogy olyan búzacsíra alapú készítményt fejlesszenek ki, amely tudományosan igazolt rákellenes hatóanyagokban van dúsítva, és ezekre van standardizálva.
Nők körében az emlőrák a legelterjedtebb rákfajta, melynek gyakorisága világszerte gyors ütemben nő. Hazánkban évente kb. 5500 új megbetegedés történik, s közel fele ennyien halnak meg. Ezzel Európában a 3. helyen állunk. Kialakulásának okát jelenleg még nem ismerjük, de az egészen biztos, hogy nem a mell esetleges megütése, zúzódása vagy érintése okozza.

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!